Sport

2011.01.20. 03:29

Tóparti futások

Balatonalmádi - Hétfő óta edzőtáborozik a Balaton-parti településen a Videoton FC labdarúgócsapata. Futnak a tó körül, gyakorolnak Alsóörsön Balatonfüreden és Veszprémben.

Matók János

- Jólesnek a reggeli futások, amikor innen Almádiból elindulunk Alsóörs felé a Balaton partján. Volt már olyan is, amikor tíz kilométer volt az általunk megtett táv. Az alsóörsi csarnok is megfelelő a munkavégzésre, de ez a balatonfüredi műfüves pályára is érvényes, ott már a labda is előkerült. Ezt azért jegyzem meg, mert az edzőtáborozás lényege a fizikai felkészítésen van, amit a napi két tréningen hajtunk végre. Az már csak hab a tortán, amikor a szállodai konditermet is meglátogatjuk, s nem csak öt-tíz percig vesszük igénybe. A munka, a felkészülés rendben zajlik, nincs evvel semmi gond. Az ellátás is minden szempontból tökéletes. Ám ha azt kérdezi, hogy mivel ütjük el a szabadidőnket, akkor arra az a válaszom: olyan szinte nincs is. Legfeljebb esténként, ám az is gyorsan elmúlik, hiszen reggel hét órakor már ébresztő van - mondta a táborozásról Farkas Balázs csapatkapitány.

- Elviselhető a munka, most még csak egy kicsit vagyok fáradt, de ilyenkor ez természetesnek, normálisnak mondható. Számomra most az esik a legjobban, hogy nincs hideg, az időjárás teljesen elfogadható, így a kedvem is sokkal jobb, amikor elkezdődik az edzés. Mindannyian tudjuk, hogy a felkészülés fontos része a szezonnak, a bajnokságra most kell a megfelelő erőnlétet megszereznünk. Hiszen a célunk egyértelműen az első hely megszerzése. A Belgrádban élő szüleim is ezért szorítanak, Szerbiában talán ők a Vidi egyik legfanatikusabb szurkolói - büszkélkedett Dusan Vasziljevics.

- Azért dolgozunk délelőtt a teremben, délután szabadtéren, mert huzamosabb ideig nem lehet napi kétszer a műfüvön gyakorolni. Az alsóörsi csarnok és a felváltva használt balatonfüredi, illetve veszprémi pálya is egyaránt alkalmas az eltervezett munkára. Most tartunk az úgynevezett csúcsterhelési hétnél, s olyan, a futballmozgásokon felépített szakmai és fizikai alapokat kapnak a játékosok, amelyek a tartós dinamika mellett mentálisan is sokat számít - mondta Mezey György, a Vidi vezetőedzője.

A szurkolók az első felkészülési mérkőzésen, szombaton 13.30-tól láthatják a Vidit a Sóstói Stadion centerpályáján, s nem a műfüvesen. Az ellenfél a szerb élvonal 6. helyezettje, a szabadkai Zlatibor Voda lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!