Sport

2011.11.25. 06:37

Nagy csata a medencében

Dunaújváros - Szombaton 17 órától a DF-DVCS-CÉ-Szentes női vízilabdameccsen szurkolhatnak a nézők.

Gallai Péter

A két alakulat  idén már játszott egymással, a  Magyar Kupa szentesi selejtezőjében,  akkor 10-10-es döntetlen született. Szombaton  17 órakor pedig  a Vodafone ob I-es bajnokságban csapnak össze a lányok,  s bizony nagyon kemény feladat lesz feltörni a szentesi diót. Az irányított sorsolás alapján a negyedik fordulóig a tavalyi első  négy nem kerülhetett össze, így az első körökben könnyebb dolga volt a négyből négy sikert elérő DF-nek. Kivéve persze az alaposan megerősödött BVSC ellen, de azt is legyűrték Primász Ágnesék. Mihók Attila az esélylatolgatás során kiemelte, hogy azt a BVSC-t verték meg, amelyik a Szentest és Egert is legyűrve, megnyerte a Magyar Kupát. A vezetőedző dolgát nehezíti, hogy még a hét elején bokasérülést szenvedett első számú kapusa, Kasó Orsolya. A vizsgálatok szakadást nem állapítottak meg nála, ennek ellenére majd a mai edzésen dől el, hogy tud-e vele dolgozni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!