Sport

2012.08.13. 19:11

Fiatal tehetségeink az Eb-n

Székesfehérvár – A sportág vidéki fellegvárának két klubja, négy fiatal válogatottal képviselteti magát a lengyelországi Európa-bajnokságon. Minden adott, hogy érmekkel térjenek haza.

Matók János

A londoni olimpia után sem áll meg az élet az öttusázóknál: a héten Lengyelországban rendezik az ifjúsági B korosztály (amely a serdülő elnevezéssel azonos) Európa-bajnokságát, ahol négy fehérvári fiatal is szerephez jut a magyar válogatottban. Maga, a sportág elnevezése ebben a korban még „megtévesztő”, hiszen a résztvevők három számot teljesítenek: előbb úsznak, majd következik a futásból és a lövészetből álló, úgynevezett binált versenyszám – tudtuk meg Mészöly Gábor mesteredzőtől, aki az Alba Öttusa SE három fiatalját: Ormándi Rebekát, Palkovics Karolinát és Kovács Mátét kíséri el az Eb-re.

Az Alba Volán SC képviseletében Farkas Martin harcolta ki a szereplés jogát, amelyet a Magyar Kupa fordulóiban nyújtott teljesítményükkel érdemeltek ki a fehérvári fiatalok. Ebben a korosztályban a magyar hegemónia többször is érvényre jutott, így ezúttal is jó az esély az eredményes szereplésre. Ami az egyéniben és a csapatban is dobogós helyezést jelenti.



 – Nagyon szeretnék jól szerepelni az Európa-bajnokságon – kezdte esélylatolgatását Kovács Máté, majd így folytatta: – De számomra már az is nagy szó, hogy idáig eljutottam, s annak is nagyon örülök majd, ha bejutok a legjobb tíz versenyző közé. Remélem, hogy a kombináltban, ott is a futásban sikeres leszek. – Én tavaly már ott voltam az Eb-n, akkor a 10. helyen végeztem – mondta Ormándi Rebeka.

– Azt az eredményt szeretném mindenképpen megjavítani. A nagy álmom viszont egy dobogós hely elérése. – Én is minimum az első tíz közé várom magamat, még akkor is, ha ez lesz az első Európa- bajnokságom. Úgy gondolom, hogy a csapatban talán még az aranyérmet is elérhetjük – mondta mosolyogva Palkovics Karolina. – A lehető legjobb teljesítményt szeretném nyújtani a viadalon. Azt nem tudom, hogy mire lesz majd elég, de nagyon reménykedem, hogy a jó úszás után a kombi végén felérhetek a dobogóra. Mint mindenkinek, nekem is ez az álmom – mondta határozottan a fiatal Farkas Martin.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!