2013.05.03. 13:25
Tenisz: Marosi Kata és Darija Jurak szombaton délután döntőzik
A Marosi Katalin, Darija Jurak páros a portugáliai női WTA tenisztorna döntőjében a Mladenovic, Chan (francia, tajvani) duóval játszik. A mérkőzés 13-14 óra körül kezdőik.
- Szombaton lesz a döntő, 13-14 óra körül - tájékoztatta lapunkat pénteken kora délelőtt Marosi Katalin. - A várható ellenfelekkel nem játszottunk még, mi a Mladenovic, Chan duóra tippelünk (nyertek is 6-3, 6-4-re a Kudryavtseva, Rodionova páros ellen - a szerk. megjegyzése), szerintünk ők nyerik meg a másik elődöntőt. Magas, és jól adogató lányokról van szó, akik az alapvonalon, és a hálónál is megállják a helyüket. Mladenovic mögött jónéhány páros tornagyőzelem van már, pedig igen fiatal, május 14-én lesz 20 éves - mondta el az FMH-nak Marosi Katalin.
- A csütörtöki meccsünk érdekesen alakult. Az első szettben több hibával játszottunk de úgy éreztük, jó úton járunk, tartanunk kell a taktikát, és ahogy csökken a hibaszázalékunk, megfordul az állás. Továbbra is határozottan vállaltuk az ütéseinket, és amik nem jöttek még be az első szettben, azok elkezdtek pályára menni, és végül sima második szettet eredményeztek. Jól szerváltunk, az adogatásfogadásaink is előnyös helyzetbe hoztak minket. Nagyon örülünk, hogy itt vagyunk a kapuban, s annak, hogy valóra válhat a nagy álmunk, WTA tornát nyerhetünk! Nagyon jól jött a pénteki szabadnap, hogy a megfázásom és a torokgyulladásom javuljon. Most megnézzük az ellenfeleink csatáját, majd egy rövid edzés után pihenek, és kúrálom magamat, hogy a lehető legjobb állapotban legyek a döntőre! - tette hozzá a sportoló.