Palkovics Krisztián, a százszázalékos szakvezető

Mindent megnyert, amit magyar jégkorongozó megnyerhet. Több mint tízszeres magyar bajnok, sokszoros kupagyőztes, Szuperkupa-győztes, gólkirály, az év játékosa. A felnőtt nemzeti együttesben már tinédzserként bemutatkozott, aktív szerepet játszott a magyar hoki toronymagasan legnagyobb sikerében, a 2008-as, szapporói diadalban, egy évvel később gólt, szerzett a svájci, A-csoportos világbajnokságon. Tavaly nyáron akasztotta szögre a korcsolyát, sportvezető lett. Azt mondja, döntését nem bánta meg.

-         A Sapa összes, hazai mérkőzésén jelen van, szakkommentátorként segít a tévéseknek, valamint az öltözőfolyosón jó tanácsokkal igyekszik ellátni a társakat. Nem hiányzik, hogy a jégen kergesse a pakkot a többiekkel?

-         Néha jó lenne játszani, de az edzések és az utazások nem hiányoznak. Ha csak játékról lett volna szó, azt még vállaltam volna tavaly nyáron. Ahogy múltak az évek, egyre problémásabban vettem az akadályokat, mindig nehezebben regenerálódtam. Szerdán leszek 38 esztendős, úgy érzem, így is elég sokáig bírtam a tempót, 37 évesen intettem búcsút az élsportnak. Én csatár voltam, nekik amúgy is nehezebb, mint a védőknek, a támadók 2-3-szor annyit koriznak, mint a bekkek, nem véletlen hogy 40 feletti csatár kevesebb van, mint hátvéd. Mondjuk, a cseh Jaromir Jagr ellentmond ennek, de ő egyedi, különleges eset, nem általánosítható.

Palkovics Krisztián (jobbra) véleményét gyakran kérik a Sapánál

-         Tavaly nyáron, élő szerződése ellenére jelentette be a búcsút. Ha a nagyfőnök, Ocskay Gábor marasztalja, folytatta volna?

-         Azt hiszem, igen, de rám bízta a döntést, azt mondta, lehet, tényleg jobb, ha most köszönök el, mint két év múlva, amikor már a drukkerek követelnek le a jégről. A tavalyi szezonom nem volt rossz, elég sok pontot termeltem, a csapat hasznára voltam, de a szezon végén, a fáradtság miatt már akadtak gyengébb összecsapásaim. Nem akartam lerombolni, amit két évtized alatt felépítettem. Az EBEL-nél jóval gyengébb színvonalú MOL Ligában még különösebb gond nélkül elhokizhattam volna, de az osztrák bajnokságban, magas szinten már nem igazán. A nemzetközi hoki nagyon felgyorsult az utóbbi években, a fizikum irányába halad, az ügyesek helyett inkább az erősek és a fiatalok érvényesülnek. Jól döntöttem egy éve, néhány „évfolyamtársam” még maradt, de a teljesítményük már nem volt meggyőző.

-         Tavaly novemberben a vezetőedző, Kevin Primeau menesztése után egy mérkőzésen vezetőedzőként is tevékenykedett. A gárda az edzőváltást eredményező, sorozatos vereségek után önnel nyert is, 3-2-re verte a Graz együttesét. Tehát a mérlege százszázalékos, szakvezetőként. Meglepte, hogy ön kapta a karmesteri pálcát a védő Sille Tamással egyetemben?

-         Igen, Ocskay Gábor felhívott, közölte, hogy az új edző már megvan, de még nem áll munkába, meg kell oldani az egymeccses feladatot. Közösen dirigáltunk a térdsérülés miatt a csapatból hiányzó korelnök Sillével, valamint Énekes Lajos is segített. A meccs előtt én beszéltem az öltözőben, hosszú monológba nem kezdtem, a fiúk lelkére próbáltam hatni, hogy sokkal többre képesek annál, mint amit eddig produkáltak, küzdjenek egymásért és a közönségért. Fontos győzelmet arattunk. A következő meccsre pedig már Jan Neliba készítette fel a csapatot.

-         A diadal után nem fordult meg a fejében, hogy szívesen folytatná?

-         Nem, a megbízás egy összecsapásra szólt. Ráadásul ez nem úgy működik, hogy abbahagyom a sportot, pár hónappal később pedig már edző vagyok. Ez nagyon összetett szakma, attól, hogy nyertem egy derbit, még nem lettem tréner. Egyelőre ilyen ambícióim nincsenek. A klub menedzsmentjének tagja vagyok, a szűk körnek, valamint segítem az utánpótlást, kuratóriumi tag vagyok és az akadémiánk arca. Kimondani is felemelő, 250 gyerekkel foglalkozunk, a legutóbbi szezonban egy korosztály kivételével mindent megnyertünk, az ezüstérmes serdülők is remekeltek. Az U20-as gárdánk győzelme az EBEL juniorok között pedig elképesztően nagy bravúr volt, a szezonkezdéskor senki sem álmodott arról, hogy összejön.

-         Arra lát esélyt, hogy a felnőtt csapat is nyer az EBEL-ben?

-         Nem valószínű, a közeljövőben legalább is aligha sikerül. Ez leginkább pénzkérdés, főleg az osztrák gárdák nem csak anyagilag, infrastruktúra tekintetében és fényévekkel járnak előttünk. Mi egyetlen dologban vagyunk jobbak, szurkolásban. A közönségünk fantasztikus.

-         Minden nyáron elhangzik, a következő szezonban minden idők legjobb Volánja lép jégre. Mit gondol a 2013-14-es csapatról?

-         Nem hiszem, hogy ez lesz minden idők legerősebb gárdája. A légiósaink jók, a Stanley-kupa győztes hátvéd, Richard Jackman szerződtetése nagy húzás, de a többi külföldi is erősítésnek tűnik. A kérdés az, hogy a fiatalok mire lesznek képesek. Nekik még fejlődniük kell, ha két-három év múlva szintén jól sikerül a vendégmunkások kiválasztása, s a magyar mag megerősödik, akkor léphetünk nagyot előre. Lehetünk ugyan meglepetéscsapat, ám szerintem most az is óriási dolog lesz, ha a rájátszásba bekerülünk. Az osztrákok anyagilag mindig bírják, nem rogynak meg, a kérdés az, hogy az alsó régióban, a riválisok képesek-e tartani a tervezett költségvetést. Ha akad, aki szezon közben bajba kerül, nagyobb esélyünk lesz a play off-ra.

-         Az igazgató, Ocskay Gábor építette fel a fehérvári jégkorongot. Mennyire vonja be önt a döntésekbe?

-         Korábban is sokat beszéltünk, az utóbbi egy évben, mióta már nem vagyok játékos, még többet. Gyakran kikéri a véleményemet. Persze, nem csak az enyémet, a menedzsment kéthetente ülésezik, a szűkebb kör pedig hetente, de előfordul, hogy gyakrabban találkozunk. Gábor meghallgat bennünket, de a végső szót ő mondja ki. Ő a főnök.

-         Tavaly nyár óta nem kell alapoznia, a tűző napon fárasztó, erőnléti munkát végeznie, több ideje van másik szenvedélyére, a vitorlázásra. Tehát a víz maradt ugyan, ám a halmazállapota más. Idén nyáron is indul versenyeken?

-         Igen, múlt héten megnyertük a Bor Regattát Balatonkenesén, Yardstick 1 kategóriában. Július végén, a korábbi évekhez hasonlóan, a Kékszalagon ismét rajthoz állunk, a Yardstick 2-ben. Négy éve kategóriánkban bronzérmesek lettünk, ami hatalmas eredmény, ugyanis több mint 100 hajó indul ebben az osztályban. A Fehérszalagon pedig a második hely a legjobb eredményünk. Míg a hoki életcél volt, a hajózás hobbi, ahol nincsenek különösebb elvárásaim. Egy éve eladtam a hajómat, azóta egy barátom által vásárolt vitorlással szeljük a habokat. A fiam augusztusban lesz négy éves – az ősszel kezdi a hokit -, a lányom egy esztendős, a család miatt döntöttem úgy, hogy megválok a hajótól. Ugyanis a nyarakat Balatonfüreden, a kikötőben töltöttük, ám egyéves gyerekkel nem lehet egy vízi járművön élni, ezért ezúttal nyaralót bérelünk Arácson. A víz a háztól messze van, viszont a panoráma csodálatos.