Sport

2014.01.19. 19:23

A Sapa Fehérvár remekül kezdte a bajnokság második szakaszát

A középszakaszban eleddig remekel, hibátlan a fehérvári egylet: pénteken idegenben nyert, vasárnap pedig a Dorbirner EC-t verte, hazai pályán, 3-1-re.

Horog László

A Graz felett pénteken, idegenben aratott, bravúros győzelem után ismét sikerre készültek a Fehérvári ördögök. A steiermarki diadalt követően lázas számolgatásba ugyan nem kezdtek a drukkerek, de a többség agyán érthetően átfutott: a Dornbirn legyőzése esetén kifejezetten jó pozícióból várhatná a Sapa folytatást. „Az indulásunk kimondottan jó volt, de óva intenék mindenkit a túlzott elvárásoktól. Ugyanis messze még a középső szakasz vége, nagyon sok találkozó vár ránk. Az azonban tény, ha legyőzzük a dornbirnieket is, valóban kezdhetünk reménykedni a rájátszásban” – közölte Ocskay Gábor, a szakosztály igazgatója, a vasárnap esti derbit megelőzően. Kollégája, az Alba Volán Sportklub első embere, Sárvári László is hasonlóan vélekedett. Ő még hozzátette, a pénteki, remek játékkal aratott siker után joggal optimista mindenki.

A két súlyos sérültre, Sikorcin Lászlóra és Bálizs Bencére nem számíthatott Marty Raymond vezetőedző, de a többiek ott voltak a jégen. A keresztszalag-szakadással bajlódó válogatott centert múlt hétfőn operálta dr. Majzik Ernő csapatorvos, bár a műtét jól sikerült, a támadóra az idei szezonban már nem számíthat a szakmai stáb. A kapus, Bálizs Bence kulcscsontja két hete tört el edzésen, bár kés alá feküdnie nem kell, az ő felépülése is hosszadalmas lesz.

A vorarlbergiek elleni derbi Szirányi büntetésével indult, amit különösebb gond nélkül védekezett ki a házigazda, majd Mihály ült a büntetőpadra, magasa bottal való játékért. Támadtak a sógorok, ám gólt kaptak, Jackman passzával Sarauer lépett ki középen és higgadtan lőtt a hálóba, 1-0. Mihály visszatért, Jackman lőtt, ám Dennis ezúttal résen volt. Magnan lökete Hetényinek adott m unkát, aztán D’Alvise csúsztatta el a korongot a hazai kapu előtt, alig néhány centivel. Mihály bombája akadt el Dennisben, aztán a liga legjobb formában levő kapusa, Hetényi Zoltán volt kénytelen több bravúrt bemutatni. Ő védett, testvére pedig a büntetőpadra ült, ugyanis rossz cserét követően túl sokan voltak a jégen a házigazdák. Oraze távoli, valamint Aquino közeli bombája akadt el a volános portásban. Ha kellett spárgázott, ha kellett, nagyot vetődött.

A középső játékrészben is pörögtek az események, Aquino kiállítása során Sertich eladta a pakkot, de nem lett belőle gól, majd Sarauer passza ígéretes helyzetben találta Banhamet, ám a hazai hívek ezúttal sem örülhettek. A vendégek kiegészültek, Szirányi viszont megkezdte büntetését, akasztásért. Az előnnyel nem tudtak mit kezdeni a nyugati szomszédok, igaz, ebben komoly szerepe jutott Hetényi hálóőrnek. Aquino és Putnik éles szögből veszélyeztetett, a túlsó oldalon McGregor tévesztett. Magosi az üresen tátongó ketrecet nem találta el Yellow Horn átadása nyomán, ám a palánkról visszacsorgó korongot a kapu mögül rászúrta, a korong a meglepett Dennis testéről a háló pattant, 2-0. Magosi és D’Alvise, aztán Banham és Magnan kezdte meg páros büntetését, Benk passzát pedig Mihály lőtte mellé.

A záró harmadban D’Alvise szólóját Hetényi Zoli zárta rövidre, Arniel lövésénél viszont már verve volt, ám a kapuvas segített. Kovács testre ütés miatt kapott kétperces kényszerpihenőt, a vendégek azonnal éltek a lehetőséggel, Feichtner révén, 2-1. Egészen fura, a hazaiak számára kedvezőtlen ítéletek borzolták az idegeket, ám a sógorok nem tudták gólra váltani az ajándékba kapott emberelőnyöket. A végjátékban a volánosok kerültek előbb kettős, majd normál előnybe, de ők sem éltek a lehetőségekkel. A dudaszó előtt a Dornbirn lehozta kapusát, a húzás nem jött be, a zárás előtt fél perccel Mihály alakította ki a végeredményt, 3-1. A középszakaszban a Volán mérlege imponáló, két meccs, két győzelem, a kék-fehérek pénteken, Klagenfurtban gyarapíthatják pontjaikat.

Sapa Fehérvár AV19-Dornbirner EC 3-1 (1-0,1-0,1-1)

Székesfehérvár, 3200 néző, vezette: Podlesnik, Smetana, Nagy, Smeibidlo

Sapa: HETÉNYI Z. – Sertich (1), Jackman (1), Yellow Horn, Naglich, MAGOSI 1, SZIRÁNYI, Tokaji, Kovács, SARAUER 1 (1), Banham, Orbán, VARGA, MIHÁLY 1, McGregor, Benk, Hetényi P., Pozsgai, Tóth, Nemes, Németh. Vezetőedző: Marty Raymond

Dornbirn: DENNIS – D’Aversa, Magnan, Aquino, FEICHTNER 1, Mink, Montgomery, ORAZE, D’ALVISE, Arniel, Grabher Meier (1), Lembacher, Plante, Petrik, Jarrett, Mairitsch, Putnik, Hausle, Wolf. Vezetőedző: Dave MacQueen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!