Sport

2014.05.19. 15:05

Diákolimpiai bajnok lett a Teleki

Címkék#teleki#sakk

Hétvégén rendezték a sakk csapatok országos diákolimpiai döntőjét, ahol óriási fehérvári siker született, a Teleki csapata megnyerte a középiskolás versenyt.

Matók János

A hagyományosan rendkívül erős középiskolás fiúmezőnyben a székesfehérvári Teleki Blanka Általános Iskola és Gimnázium fiúcsapata első helyen végzett, a tavalyi ezüstérme után a megye fiúcsapatai közül elsőként érve el ezt a sikert. A csapat tagjai: Salavecz Gergely, Albrecht Gábor, Csire Bence, Genda Károly, Guber Tamás. A verseny a legutolsó pillanatokig nyílt volt, az utolsó fordulóban a rivális szegedi Radnóti Gimnázium könnyebb ellenfelet kapott, mint a fél ponttal vezető fehérváriak, és míg vetélytársuk 3,5-0,5-re nyert, nekik 3-1-re sikerült győzni, 12 másodperccel a rendelkezésre álló játékidő vége előtt döntetlenre mentve az utolsó partit, így mindkét csapat 22,5 pontot szerzett. Végül az azonos pontszám után másodikként döntő több csapatgyőzelmi pontszámmal 14-13 arányban megelőzték a szegedieket, s diákolimpiai bajnokok lettek. Külön díjazták az egyes táblákon elért legjobb eredményeket, és ebben a kategóriában tábladíjas lett a 3. táblán versenyző Csire Bence, és a 4. táblán játszó Genda Károly. A megye további csapatai közül a dunaújvárosi Vasvári Pál Ált. Isk. alsós fiúcsapata (Losonczi Marcell, Csajbók Levente, Szappanos Márk, Kiss Gergő) a 4. helyen zártak, azonos pontszámmal a 2. és a 3. helyezett csapattal.

A középiskolás lányok között a Kodolányi János Középiskola (László Debóra, Szücs Edina, László Dalma) 7. helyezett lett, míg a dunaújvárosi Rudas SZKI (Katona Ivett, Katona Enikő, Borbély Gabriella) a 10. helyezést érte el. Hasonlóan 10. lett az alsós lánycsapat a fehérvári Németh László Ált. Iskolából (Leipold Zóra, Szabó Lili, Németh Fruzsina), míg a dunaújvárosi Vasvári Pál Ált. Isk. felsős fiúcsapata (Ambrus Bence, Németh Noémi, Tar Balázs, Madarász Bálint) a 28 csapatos mezőnyben 11. lett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!