Sport

2014.06.29. 17:45

A negyvenéves Európa-bajnok - Sinkó Zoltán visszatért és győzött

Az FXG-Fitness versenyzője, a 40 esztendős Sinkó Zoltán hosszú kihagyás után tért vissza a sportághoz, és Európa-bajnok lett.

Bobory Balázs

Tizenhárom év hosszú idő, főleg sport nélkül. Sinkó Zoltán éppen ennyit hagyott ki, mielőtt újra elkezdett edzeni és elérte azt, amire nem is mert gondolni, 40 évesen Európa-bajnok lett.

– A testépítéssel az 1990-es évek elején kezdtem el foglalkozni, mert nem voltam megelégedve a felépítésemmel, elég vékony gyerek, mindössze 52 kilogramm voltam – kezdte meséjét Sinkó Zoltán. – Rubos László vezetésével készültem, és szerencsére jöttek az eredmények is. Voltam magyar bajnoki harmadik helyezett és sikerült 1996-ban megnyerni a legrangosabb viadalnak számító Budapest bajnokságot. Három évvel később még rövid felkészülés után elindultam a Super body elnevezésű versenyen, de aztán a családalapítás vált a legfontosabbá és befejeztem az aktív sportot.

A pauza hosszú ideig tartott, több mint egy évtizedig. Tavaly aztán hősünk belenézett a tükörbe és nem tetszett neki, amit látott, 160 centiméteres magasságához, 85 kilogramm súly párosult, így úgy döntött, ismét lejár az edzőterembe tréningezni.

Sinkó Zoltán nagyszerű formában versenyzett az Eb-n  Fotó: az egyesület felvétele

– Változtattam az étkezési szokásaimon és szinte minden nap edzettem, majd egy sporttársam, a Kokovai Team vezetőjének útmutatásai alapján elkezdtem felkészülni a versenyekre. Első versenyemen, Oroszlányban, masters és -80 kg-ban harmadik helyet értem el, aztán a szegedi WBPF-viadalon már két ezüstérem következett. Ezzel kvalifikáltam magam a koszovói Európa-bajnokságra, ahol 21 ország versenyzői szerepeltek. A kontinensviadalon is két kategóriában szerepeltem, és egy arany-, valamint egy ezüstéremmel tértem haza.

Sinkó Zoltán utóbbi sikerére a legbüszkébb, és ezzel is szeretne példát mutatni: soha nem késő elkezdeni a testet formálni, mozogni, edzeni.

A sportember a FXG-Fitness fecskeparti termében készül, és szívesen ad tanácsokat azoknak, akik elkezdenék a tréningezést.

Sinkó Zoltán már kitűzte maga elé az új célokat: 2015-ben Eb-t és vb-t is rendeznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!