Gyűrűs László a régi idők kézilabdájáról, a Gödör varázsáról

Gyűrűs László 1972-ben a csapatával a Magyar Népköztársasági Kupa (ma Magyar Kupa) sorozatban a döntőbe jutott és ott ugyan az Elektromossal szemben alulmaradtak, de ez az ezüstérem volt a legnagyobb sikere.

– Honvéd csapat voltunk, de a Budapesti Honvéd mellett túl sok lehetőségünk nem volt. Külföldre nem jutottunk ki, de vidéki társulatként nagy dolognak számított a kupaezüst, meg a későbbi bronzérem, aminek már nem voltam részese. Hogy milyen volt az akkori idők kézilabdája? Keményen játszottunk, de annyire közel sem volt durva a játék, mint ma. Akkor a játékosság, a technika, a finesz döntötte el a meccseket, ma meg a fizikum. A csapatunk legmagasabb embere 180 egynéhány centis volt, törpéknek számítanánk a mai jegenyék között – mondta.

Madár Imrével (balra), és Gárdai mesterrel a múlt képviselői. Fotó: FMH-archivum

A H. Szondi SE abban az időben a kupaezüst után 4 évvel magyar bajnoki bronzérmet szerzett. A Gödörben (ma a Hotel Novotel található a helyén) zsúfolt háznyi nézősereg biztatta a kedvenceit.

– A Gödör hangulata olyan magával ragadó volt, hogy ma is emlegetik az akkor kézilabda mérkőzésre járók. Még az utcán is álltak szurkolók, a vasárnap délelőtti meccseket két, háromezer ember látta. Akár, esett, akár fújt, ott voltak, és biztattak ezerrel bennünket.

Szerencsés generáció találkozása jelentette a sikereket, a fiatal tehetségek itt bontakoztathatták ki a tudásukat.

– Amikor 1966-ban feljutottunk az NB I-be, fiatal, sikeréhes társaság voltunk. Szabadtéren játszottuk a meccseinket, a Játékcsarnokban, az egyetlen pesti csarnokban játszottunk először teremben az MNK-ban parketten. A Gödörben eleinte még salakon kézilabdáztunk, nem győztük a sebeinket kezelgetni, igaz, a beton sem volt sokkal „lágyabb". Más idő volt más játékkal, számunkra csupa kellemes, szép élménnyel. A Szondi után még játszottam 1977-ig Veszprémben, majd végleg abbahagytam az aktív játékot. Ez nem okozott a számomra problémát, nem sápítoztam, hogy jaj, mit is kezdjek magammal. Ugyanis folyamatosan dolgoztam játék közben, így két edzés közt is, a honvédség mechanikai műhelyét vezettem.

A rendszerváltás után Gyűrűs László vállalkozó lett.

– Igen, 1991-ben. Volt sportolóként kellő energiával és ismeretséggel rendelkeztem, de persze így is sok munka kellett ahhoz, hogy talpon tudjak maradni, és dolgozzak még most is. A régiek közül Madár Imrével, és Bartalos Bélával tartom főleg a kapcsolatot. Ha visszanézek a múltamra, azt mondom, semmit sem csinálnék másként, annyi volt a lehetőségünk amennyi, éltünk vele ahogy tudtunk, végül is úgy volt jó minden, ahogy volt!