Sport

2015.04.09. 15:53

Hármat lőttek a Zseljónak- 30 évvel ezelőtt teltház előtt nyert a Videoton az elődöntőben

1985. április 10-én az UEFA Kupa elődöntőjében kétgólos előnyt szerzett a Videoton SC a Zeljeznicar Szarajevó ellen. A 3-1-es győzelem utolsó gólját Vadász Imre szerezte.

Ferencz Balázs

Harminc évvel ezelőtt a Videoton SC a magyar labdarúgás utolsó nagy hőstettét vitte véghez, az UEFA-Kupa döntőjéig menetelt, ahol a Real Madrid állta útját. A fináléba az akkori jugoszláv együttes, a Zeljeznicar Szarajevón át vezetett az út.

– Egy olyan csapattal kerültünk össze, melyben hasonló képességű játékosok futballoztak, mint mi, és azon voltunk, hogy megmutassuk: mi vagyunk a jobbak. – emlékezett 1985 tavaszára Vadász Imre, a Vidi kihagyhatatlan szélsője. – Rögtön a találkozó elején Burcsa Győző fejelte az elsőt, majd Wittmann Géza átadásából Disztl Laci rúgott egy nagyon szép gólt. 2-0-ra vezettünk és ez megnyugtatott minket, de folyamatosan támadt a „Zseljó” és nagyon észnél kellett lennünk, hogy nehogy gólt kapjunk. Ennek ellenére egy pontrúgásból elkerülhető gólt lőtt a Szarajevó. Skoro három ember mellett vette át a labdát, majd még egy védőt kicselezett és szép mozdulattal gyönyörű gólt rúgott. Ez volt az első kapott gólunk hazai pályán a sorozat alatt, ami nyílttá tette a mérkőzést, de a meccs végén aztán újra betaláltunk. Utólag felértékelődött, akkor senki nem gondolta, hogy kulcsfontosságú lesz a találatom, ami életem egyik legszebb gólja. Végh Tibi labdát szerzett, Burcsa Győző jobbról berúgta, Szabó megcsúsztatta, és dropból külsővel lőttem el, ami nehezebb volt, mert pattanásból kellett eltalálnom a labdát. A Real Madridban Roberto Carlos lőtt ilyen gólokat. Ő többször lőtt ilyet, nekem csak egyszer sikerült.

Vadász Imre (balra) élete gólját szerezte a Zeljeznicar elleni fehérvári mérkőzésen (Fotó: FMH Archiv)

– Kovács Ferenc, a vezetőedző milyen taktikával látta el önöket a párharc előtt?

– Elmondta, hogy nincsenek neves játékosok a Zeljeznicarban, viszont nagyon jól funkcionálnak csapatként. Nem lehetett félvállról venni őket, akkor sem, ha a bajnok Partizánt már kiejtettük. A Szarajevó ellen is óvatosan mentünk, az előnyszerzésre koncentráltunk.

– Nőtt meccsről-meccsre, párharcról-párharcra az önbizalom? Akadt olyan játékos, akit mondjuk a Manchester kiütése utáni elbizakodottságból kellett visszarángatni? Hogyan tudták kezelni a sikert?

– Lényeges az önbizalom, mert az elengedhetetlen a teljesítmény fokozásához. Jöttek a bajnoki meccsek, nyertünk, vagy döntetlenre végeztünk, aztán a kupamérkőzéseken kellett helytállnunk. Megsokszorozta az erőnket a sorozatterhelés, én mindig úgy éreztem, hogy szétrobbanok az erőtől. Vártuk a meccseket, szinte nem is edzettünk, csak regenerálódtunk és mérkőzést játszottunk. Engem leginkább az fogott meg, hogy szinte végig teltház előtt játszottunk, és a szurkolótábor volt a 12. ember a csapatban, ezúton köszönöm nekik. Nagyon jól esik, hogy még a mai napig megállítanak az utcán és a harminc évvel ezelőtti mérkőzésekről beszélgetnek az emberek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy űr következik a magyar fociban az UEFA-s szereplésünk után. Biztos voltam benne, hogy két-három éven belül egy újabb magyar csapat produkál egy hasonló sorozatot. Mivel edzőként gyerekekkel foglalkozom, a mai napig gondolkodom a miérteken. A mostani U11-es korosztályunk nagyon jó állomány, kíváncsi vagyok, hogy közülük hányan lesznek NB I-es csapattagok, vagy jutnak el nemzetközi szintre. Legutóbb Ausztriában nyertünk tornát, ami feljogosít arra, hogy résztvegyünk a Cordial Kupa döntőjébe, ahol olyan csapatok fiataljai ellen játszhatunk, mint a Bayern München, vagy az Ajax. Amikor 16 évesen a Tottenham Hotspour ellen játszottunk, és láttuk az angolok fényes szerelését, a pálya szélén elveszítettük a meccset a kishitűségünk miatt. Nem a szerelést kel nézni, hanem a teljesítményre kel koncentrálni.

Vadász Imre ma gyerekeket edz, és az NB I-ben futballozó fiával, Vadász Viktorral szakmázik (Fotó: Molnár Artúr)

– Mi maradt meg önben legmélyebb emlékként?

– Három dolog. A Manchester elleni döntő tizenegyes, ami után ünnepeltünk a kezdőkörben. A „Zseljó” elleni gólom, ami fontos és szép gól volt, emellett pedig a Real Madrid legyőzése a Bernabeu Stadionban, amit kevesen mondhatnak el magukról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!