Sport

2016.07.04. 19:45

Remek kezdés Szófiában! - Bronzérmes az Alekszejev-Boros női váltó

A nők váltóversenyével kezdődött az öttusa Európa-bajnokság Szófiában. A magyar stafétát a székesfehérvári Alekszejev Tamara valamint Boros Alexandra alkotta, nem is akárhogyan. A mieink kiegyensúlyozottan és nagyon magabiztosan versenyeztek. A magyar váltó végül felléphetett a dobogóra. A fehéroroszok lettek az Európa-bajnokok és a német váltó nyakába került az ezüstérem.

Ferencz Balázs

Az Alekszejev Tamara, Boros Alexandra kettős kiválóan vívott,  holtversenyben a negyedik helyen zárták ezt a számot, amiért 225 pontot kaptak. A helyezés nem, de a pontszám kicsit változott úszásban, ahol szintén negyedikek lettek a mieink és 317 pontot gyűjtöttek a medencében. A lovas pályán is jól teljesített a magyar kettős. Az itt elért hetedik helyért 263 pont került a nevük mellé, így nagyon optimistán és előkelő pozícióból vághattak neki a kombinált számnak. Teher nélkül, felszabadultan és remekül versenyeztek ebben a számban is, méghozzá olyannyira, hogy a második helyen végeztek a kombiban (543 pont), ami azt jelentette, hogy Tamaráék végül bronzérmesek lettek. Fehéroroszország 1377, Németország 1364, míg Magyarország 1348 ponttal zárta a versenyt.

„Nagyon elégedett vagyok a lányokkal. Kiválóan versenyeztek, aminek egy megérdemelten megszerzett bronzérem lett a jutalma. Minden számban hozták magukat és nagyon jó volt látni, ahogy teljesítettek az egész nap során. Remélem, hogy a jó kezdés után a folytatás is hasonló lesz.” – mondta a helyszínen Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A bulgáriai Eb-n kedden a férfi váltóversenyt rendezik, majd a szerdai vegyes váltók viadal után előbb a nők, majd a férfiak egyéni selejtezője következik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!