Sport

2016.10.06. 19:11

Megtréfálta a Budapest Hokiklub a Titánokat

Székesfehérvár – Meglepő eredménnyel kezdte a jégkorong Magyar Kupa küzdelmeit a Fehérvári Titánok.

Szupkai Gábor

Váratlan vereséggel nyitott a Tüskecsarnokban a Fehérvári Titánok, az idén megreformált Magyar Kupa sorozatban. Ami azért is fájó, mert nem a bivalyerős MAC Budapesttel szemben buktak el a fehérváriak a Tüskecsarnokban, hanem az idén először felnőtt együttest is indító Budapest Hokiklub ellen. A Kanadai Magyar Hokiklub csapata idén a szlovák harmadosztályba nevezett, ahol eddigi két mérkőzését megnyerte, és veretlenségét a Titánok ellen is megőrizte.

Sille Tamás és Stefan Mega csapatában több olyan játékos is hokizik, aki rendelkezik már Mol ligás tapasztalattal, a Titánoknál pedig Kóger István ezúttal csak magyar mezőnyjátékost nevezett, igazi csikócsapattal állt ki erre a mérkőzésre.

Ódry Tamás a hazaiaknak szerzett vezetést, a Fehérvár azonban gyorsan fordított Hamvai és Korbuly góljaival, de innen már csak a Hokiklub Budapest tudott gólt szerezni, így végül 4-2-re nyert a hazai együttes.

Szerencsére a hat hátralévő mérkőzésen, a Mol Liga magyar csapataival szemben még javíthat a Titánok, de ez a három pont nagyon hiányozhat majd. Merthogy a csapatok a selejtező tabellája alapján jutnak be az elődöntőbe, ehhez pedig az első négyben kellene végeznie a fehérváriaknak.

A következő fordulóban sem lesz könnyű feladata a Titánoknak, Dunaújvárosban az Acélbikák következnek október 19-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!