Sport

2017.01.28. 12:16

Három ponttal kikaptak - A Partizan együttese nagy csatában jobbnak bizonyult

Székesfehérvár – A második versenynapon az Alba Fehérvár U16-os, fiú kosárcsapata a Partizan Beograddal mérkőzött és kikapott, 67-64-re.

Horog László

A pénteki játéknapot a magyar, korosztályos válogatott és a Cibona Zagreb összecsapása indította a Szent István Kupán, jól kezdett Váradi Attila együttese, ám a folytatásban a horvátok átvették az irányítást, félidőben 45-37-re vezettek, végül 98-67-re nyertek.

A Stellazzura Roma és az FC Barcelona Lassa összecsapásán a katalánok már az elején domináltak. A gránátvörös-kékek félidőben 49-39-re vezettek, aztán fordítottak az olaszok, akik végül meggyőző játékkal nyertek 89-74-re.

A csütörtöki nyitónapon a Bayern München ellen magabiztosan nyertes Alba Fehérvár másnap a Partizan Beograddal találkozott. A meccs első pontjait, megszokott módon a hazaiak nigériai centere, Awogbemi Sodiq szerezte, s a folytatásban is Peresztegi Nagy Ákos tanítványai kezdeményeztek. Főleg Nagy Zsombor és Takács Martin volt elemében, vezettek a házigazdák, ám a második negyed elején a szerbek átvették az irányítást, hat ponttal elléptek (16-22), az Alba trénere időt kért.

Az Alba Fehérvár-DKKA szoros csatában vesztett a szerbek ellen
Fotó: A kupa szervezői

A félidőben már tíz ponttal vezettek a déli szomszédok (27-37), akik később sem engedték ki az irányítást a kezükből. A záró negyed elején Awogbemi és Nagy Zsombor sikeres akciói nyomán öt pontra zárkóztak a fehérváriak, ám a hazai pontokra a Partizan azonnal triplákkal felelt. A meccs vége előtt fél perccel, mindössze egy pontra apadt a szerbek előnye, akik végül nagy csatában győztek.

Alba Fehérvár-Partizan Beograd 64-67 (16-14,11-23,16-14,21-16)

- Megnyerhettük volna a mérkőzést, remekül küzdöttünk. A második negyedben volt egy rövidzárlatunk, védekezésben és támadásban, ez befolyásolta a végeredményt. Innen is visszajöttünk a meccsbe, dicséret illeti a csapatomat – mondta Peresztegi Nagy Ákos.

A fehérváriak szombaton, 16.30-kor a Real Madrid Baloncesto együttesével mérkőznek a Gáz utcában, 18.45-kor pedig a magyar korosztályos válogatott az FC Barcelona Lassa együttesével találkozik a Gáz utcai csarnokban. A mérkőzésekre a belépés ingyenes.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!