Sport

2017.02.20. 20:35

Kiélezett csatában buktak el - ezúttal is a MAC ünnepelhetett

Székesfehérvár - Bravúros fővárosi győzelme után a párharc negyedik mérkőzésére készültek a Titánok a MAC Budapest ellen a jégkorong MOL Liga rájátszásában.

Szupkai Gábor

A legsimább negyeddöntőnek indult az első meccs után, ám azóta nagyot fordult a világ. Ugyan a párharc 2-1-re áll a fővárosiak javára, vagyis egy újabb győzelemmel egyetlen lépésre kerülnének az elődöntőtől, de a két legutóbbi összecsapás után van miért aggódnia a fővárosiaknak. Ez pedig csak fokozódhatott, miután a negyedik mérkőzésre a keretbe került Rajna Miklós, Orbán Attila és az Erdély-Kóger-Vas János támadótrió, ami némileg átrendezte az erőviszonyokat.

Ezt bizonyítva a 21. másodpercben Erdély Csanád kapu mögüli passzát lőtte Vas a jobb alsóra, Bálizsnak pedig máris a legjobb formáját kellett hoznia. Ám hiába a jó kezdés, a hazai védők határozatlanságának köszönhetően Kovács Csaba lőtt a kapuba. Ennek egy éve még nagyon sokan örültek volna a lelátón, bár az igazsághoz tartozik, hogy volt ünnep a nézőtéren, csak éppen a vendégszektorban, 0-1. Sajnos a fiatalok a meccs első részében még kapuralövést is alig tudtak összehozni és csak az Erdély Csanádék fémjelezte sor volt képes veszélyt teremteni Bálizs ketrece előtt. Ők viszont nem is keveset, az egyikből érkezett is az egyenlítés, Erdély Csanád kotorta be közelről a korongot, 1-1.

Rengeteg lövést blokkoltak a hazai védők, de sajnos ez sem volt elég az üdvösséghez hétfő este Fotó: Koppán Viktor

Öt perccel a harmad vége előtt következett az első hazai kiállítás, nehéz két perc elé néztek a Titánok. Amiből 1:59-et sikerült kivédekezni, de az a fránya egy másodperc! Booras majdnem a kékről bombázott a kapu jobb oldalába, 1-2. Egyetlen perc volt még, mikor Reisz Áront állította meg Kovács Bronson, némileg áthágva a szabálykönyv leírásait, így most a hazaiak kerültek létszámfölénybe, aminek sajnos megmaradt a fele a második játékrészre. A középső periódus sem indult álomszerűen. A kiállítás letelt, ellenben Erdély Csanád kiülhetett bottal akasztásért, amit Kovács Bronson zárt rövidre, 1-3. Rá is kezdett a hazai kemény mag, érezve, hogy kell a kraft a srácoknak. Akadt néhány meleg pillanat, Scola izzadhatott bele a szerelésbe, de lassan ismét felvették az üzemi hőmérsékletet a Titánok.

Ez pedig mi mást jelenthetett volna, mint hazai gólt. Szabó Dániel hozta vissza a meccsbe a fehérváriakat, 2-3. Feldobódtak a hazaiak, komoly fölényben játszottak, bár az egyenlítéshez kellett az is, hogy Bálizs elnézzen egy lövést, de ezen legkevésbé Sárpátki bánkódott, akinek a neve mellé írták be a találatot, 3-3. A húsz perc legvégén Láday és Somogyi akasztotta össze a bajszát, négy a négy elleni játékkal záródott ez a periódus, komoly izgalmak vártak még mindenkire..

Videó: Koppán Viktor

A harmadik harmad nem a legszebb hokit hozta, jobbára a két kapu között cikáztak a csapatok, de az igazat megvallva Scolának akadt több védenivalója. Viszont gól nem esett, ismét jöhetett a ráadás.
Amely során sajnos Drew Olson talált a kapuba, nyert a MAC (3-4) és 3-1-re vezet a négy győzelemig tartó párharcban.

Fehérvári Titánok-MAC Budapest

3-4 (1-2, 2-1, 0-0, 0-1) hosszabbítás után

Székesfehérvár, 1610 néző, vezette: Halassy, Vas
Fehérvár: Scola (Rajna) - Orbán A. (1), Szabó D. 1, Erdély 1, Kóger (1), Vas J. (2) - Krogh, Szabó B., Kocsis, Reisz, Sárpátki 1 - Imre, Láday, Hamvai, Mazzag, Shupe - Kiss P. (1), Reiter A., Balogh B., Pillók, Szita. Vezetőedző: Kóger István.

MAC Budapest: Bálizs (Arany) - Kovács B. 1., Olson, Nikiforov (2), Booras 1, Jubinville - Pozsgai, Mestyán, Somogyi, Nagy K., Nagy G. - Ruikka, Vokla, Kovács Cs. 1, Keresztury (1), Könczei (1) - Schmál, Jászai, Tóth R., Roczanov, Terbócs. Vezetőedző: Majoross Gergely.

Kiállítások: 10 perc, illetve 6 perc

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!