JEGYZET

2018.04.18. 06:30

A helyzet fokozódik

K. Mayer András

Hajrájukhoz érkeztek a nemzeti futballbajnokságok és a nemzetközi sorozatok is. Élesedik a harc a helyezésekért, a döntőbe kerülésért, s ilyenkor élesednek az érzékszervek is: jobb a szurkolók szeme, füle, élesebb a nyelve – hamarabb észrevesz, kiszúr mindenki egy-egy kétes szituációt, hogy aztán utána órákig, napokig vesézze a történteket, s vitázzon a szomszéddal arról, hogy mi is történt valójában.

Így történt múltkor a Real Madrid–Juventus BL-visszavágó kapcsán is. Szinte be sem vágódott még a labda a hálóba Cristiano Ronaldo tizenegyesénél, már megjelentek az első hozzászólások a Facebookon, hogy aztán napokig téma legyen, meg kellett-e adni a büntetőt, avagy sem. Tolják-e a Realt, vagy sem. Bevallom, a Juventusnak szorítottam, de tudtam ettől függetleníteni magam: ez bizony büntető volt. Arra hivatkozva pedig nem lehet nem megadni, hogy a Juve megérdemelte volna a hosszabbítást (megérdemelte volna), mert fogjuk meg fordítva a dolgot: a Real megérdemelte a tizenegyest, mert ebben a forró szituációban (0–3) megdolgozott érte. Buffont viszont a pályán kellett volna hagynia a játékvezetőnek, hátha megfogja...

Ugorjunk egy kicsit lejjebb. Illetve: sokkal lejjebb. A hazai NB III-ban is elértünk a hajrához, s mi, pécsiek, baranyaiak egyre jobban izgulunk azért, hogy feljusson a kedvencünk, a PMFC a másodosztályba. Ugyanolyan ez itt, mint Somogyban a Kaposvári Rákóczi, Szabolcs-Szatmárban a Nyíregyháza, Bács-Kiskunban a Kecskemét, vagy Győr-Moson-Sopronban a Győri ETO feljebb lépegetésével kapcsolatos vágy. Néhány fordulóval a zárás előtt folyamatos téma a szurkolók körében a Pamacs, a Munkás, a Dózsa, ki hogy hívja, sokat beszélnek az emberek az aktuális állásról, az előző meccsen történtekről és a következő forduló esélyeiről. S jönnek az ilyenkor elmaradhatatlan pletykák is: miszerint a nagy rivális Tiszakécske egymilliót dob fel a PMFC aktuális ellenfelének győzelem esetére amolyan pluszmotivációként, s hogy a bírók is rászálltak a pécsiekre, nem véletlenül maradnak el megadhatónak tűnő tizenegyesek. Amondó vagyok, plusz egymilliótól egy csapat biztosan nem táltosodik meg, nem lesz varázsütésre bajnokesélyes egy kiesőjelöltből, ergo az elsőségre törőnek így is, úgy is meg kell vernie.

A büntetők és a vitatható szituációk pedig hosszabb távon kiegyenlítik egymást – csak éppen azt a szituációt is észre kell venni, amikor az ellenfél kárára téved a játékvezető s ennek mi vagyunk a haszon­élvezői.

A helyzet fokozódik a pályákon, nő az izgalom.

Ez kell nekünk!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!