JEGYZET

2018.11.22. 06:30

Siófoki kézis varázs

Fenyő Gábor

A jégkorongot és a vízilabdát kivéve talán nincs is olyan csapatsportág, amelyben az európai kupákban ne mutathatta volna meg magát somogyi csapat. Az élre mindenképpen a Siófoki Bányász 1984-es Magyar Kupa-diadala kívánkozik, ami mind a mai napig példa nélküli: sem előtte, sem pedig utána nem volt rá példa, hogy NB II-es labdarúgócsapat a csúcsra verekedje magát a kupasorozatban, ami aztán KEK-szereplést ért.

Az idei szezonban két somogyi együttes léphetett ki ismét az európai kupaporondra.

A honi röplabdasportban 18 bajnoki címével és ugyanennyi Magyar Kupa-elsőségével egyeduralkodó Fino Kaposvár a harmadik számú nemzetközi sorozat, a Challenge Kupa selejtezőjét sem élte túl – érdekes módon az az oszták UVC Holding Graz búcsúztatta, amelynek a kispadján a kaposvári együttes két egykori válogatott játékosa, Koch Róbert és Mózer Zoltán foglal helyet –, ellenben a Siófok KC női kézisei ott vannak az EHF-kupában a főtáblán, azaz a legjobb 16 között.

Pedig nem kevesen voltak, akik féltették a siófokiakat.

Az egy héttel korábbi első meccsen négy góllal voltak jobbak a házigazda oroszok. Ne felejtsük, hogy arról a HC Lada Togliat­tiról van szó, amely korábban már (kétszer is) elhódította az EHF-kupát. Ráadásul a visszavágó főpróbája is balul sült el: a Magyar Kupában a jóval esélytelenebb Dunaújváros otthonában elbúcsúztak. Mindezek után – nincs rá jobb kifejezés – a siófoki visszavágón tönkreverték az oroszokat: 11 gólos zakóval küldték haza őket.

A magyar női kézilabdasport két meghatározó pillére a Győr és a Fradi. A Balaton-part fővárosában évek óta azon dolgoznak, hogy legyen egy harmadik klub is, amely a zöld-fehérekhez hasonlóan a hazai pontvadászat mellett a nemzetközi porondon is maradandót alkot. Most közel járnak hozzá.

Sokan irigykedve nézik őket, hiszen erre a szezonra (is) igazi nemzetközi csapatot építettek világsztárokkal megtűzdelve: elég csak a világbajnok, olimpiai ezüstérmes és Eb-harmadik francia Estelle Nze Minko, vagy az ugyancsak világbajnoki aranyérmes és kétszeres Európa-bajnok norvég kapus, Silje Solberg nevét megemlíteni. Egyvalami azonban tény: ha van játék, s az eredmények is jönnek, arra igenis vevők a szurkolók. Márpedig a Fradi, majd utána a HC Lada Togliatti ellen is zsúfolásig megtelt a Kiss Szilárd Aréna. A meccs előtt és után is ellepték az emberek Siófokon a közeli utcákat. S ehhez még csak nyárnak sem kellett lennie...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!