2020.12.10. 06:30
Romok a homokban
A homok titkainak kiváló ismerői a porszemekkel elbánnak. A gépezetbe azonban most nem apróságokat fújt a szél, hanem meteor zúzta a felépítményt. A becsapódás erejét jelzi, hogy még hónapoknak kell eltelni ahhoz, hogy azt mondhassák: lehet élet a halál után.
Kevésbé talányosan a fentiek úgy hangzanak:
a megszűnés szélére vagy kicsit még onnan is tovább sodródott a honi strandlabdarúgás.
Leegyszerűsítené a helyzetet, ha a járvánnyal lenne indokolható, miközben a koronavírus is vastagon szerepet játszik abban, hogy nem segélykérés érkezett, hanem rideg tényközlés. A sportágat tavaly óta kézben tartó gazdasági társaság vezetői jutottak el oda, hogy azt mondják: ez így tovább nem megy.
Huszonöt évvel azután, hogy kis hazánkban elkezdték művelni a homokfocit, a sportág jövője ennyire még egyszer sem forgott veszélyben, pedig kritikus időszakok, választóvizet jelentő döntések bőven jellemezték az elmúlt negyedszázad strandfocis történéseit. Nulláról indulva tett olyan népszerűségre szert a homokban művelt futballozás, hogy nyaranta a kétszázat is elérte azon csapatok száma, amelyek a copacabanás fíling bűvöletében szervezték meg júniustól augusztusig tartó programjukat. A szórakozás és szórakoztatás aztán a nem csekély szponzori jelenlétnek köszönhetően kiváló karibi koktélt alkotott. Amikor pedig a Magyar Labdarúgó-szövetség égisze alá került a sportág, az anyagi biztonság nemcsak hogy eredményességgel párosult, de jelentős fejlesztések is kezdődtek. A strandlabdarúgás remekül illeszkedett abba a programba, amely a futball négy évszakossá tételét tűzte zászlajára az őszi–tavaszi nagypályás versenysorozattal és a téli futsalozással. Ez utóbbi továbbra is hozzájut az elérhető támogatásokhoz, de a homokfoci kegyvesztetté vált. Valóban olyan gazdag a magyar labdarúgás, hogy egy komplett szakág eltűnése ne okozna gondot? Több mint két évtized erőfeszítéseit, munkáját, elkötelezettségét nagy kár lenne veszni hagyni.
Más kérdés, hogy a tisztán piaci alapú működés a kialakult helyzetben miként finanszírozható. Évente (forintban) tízmilliókat igénylő tevékenységről beszélünk, amely kellően „fényérzékeny”, vagyis a tévés jogdíjaknak köszönhetően és élénk szponzori jelenléttel nyereségessé tehető. Lesz-e, aki az előzmények tudatában ismét fel kívánja építeni a strandlabdarúgást? A szakág ugyanis nem homokvár, amelyet pillanatok alatt el lehet taposni, és felépíteni sem gyerekjáték.