Hiányzó versenyek

Mint olvasom, hiányzik a versenyzés Rokob Józsefnek. Az ultratriatlonista a Csupasport.hu munkatársának beszélt arról, hogy nagyon ki van éhezve a versenyekre. Rokobról azt kell tudni, hogy jelenleg 125 hosszú távú triatlon teljesítésével dicsekedhet, és szeretne elérni a kétszázadikig. Az ironman, az az a hosszú távú triatlon-verseny 3,8 kilométer úszás után 180 kilométer kerékpározást és 42 kilométer futást követel meg a versenyzőktől. Manapság, a maratoni futáshoz hasonlóan, ez is olyan erőpróba lett, ami sokak bakancslistáján szerepel. Rokob és a hozzá hasonló sportemberek kínzó vágyat éreznek arra, hogy ne egyet-egyet teljesítsenek az iromanekből, hanem zsinórban ötöt, tízet. Esetleg harmincat.

Már egy óra futás alatt is sok mindent végig lehet gondolni, sok probléma a helyére kerül az emberben.

Elképzelhetjük, milyen stresszoldó ereje van egy tízszeres ironmanversenynek.

A negyvenhárom éves Rokob azt mondja, ő nem tartozik azok közé, akik csak úgy, örömből elmennek futni. Cél nélkül nem tud odaadóan készülni. A tavalyi, a járványhelyzet miatt versenymentes évre Rokob és sokan mások is regenerációs időszakként tekintenek vissza. Az ultratriatlonistához hasonlóan azonban egyre inkább vágynak az amatőr futók, triatlonosok arra, hogy versenyez-zenek. Ahány ember, annyiféle motiváció, de az biztos, hogy sok tízezer honfitársunk számára öröm a közösségi sportolás. A versenyekkel járó izgalom fontos inger az amatőröknek. Segít kimozdítani őket a monotóniából, amit az egyébként örömforrásként megélt rendszeres testedzés jelent. Meglehetősen frusztráló lehet úgy rápillantani az edzéstervre, hogy célverseny már régen nem szerepel benne. Nem csoda, hogy az év második felére reménykedve gondolnak a versenyhiányban szenvedők.

Persze kevesek dobolnak türelmetlenül az asztalon amiatt, hogy még nem lehetnek biztosak abban, tízszeres ironmanversenyüket megrendezik-e a tervezett időpontban. Még elképzelni is fárasztó legtöbbünk számára, hogy valaki tíz egymást követő napon teljesítse azt a 226 kilométert. Az első ironmanjükre készülőknek a távtól való félelmüket elűzendő szokták mondani, hogy az úszás fáradalmait kerékpározás közben kipiheni az ember, és a futással lelazítja a bringázás során megterhelt izmokat. És persze soha nem a táv, hanem a tempó öli meg az embert. Aki elég sok ilyen bölcsességet vissza tud idézni versenyzés közben, a monotóniával folytatott küzdelemből biztosan győztesként kerül ki.