jegyzet

2021.09.01. 06:30

Pénz beszél

Fábik Tibor

A belgiumi komédia után áll a bál a Formula–1-ben, és ezt nem is csodáljuk. A vb hét végi futama Spában annyiból állt, hogy a 15 órai kezdés helyett a szakadó esőben 18.17-kor elindult a mezőny, a biztonsági autó mögött megtett két kört, mígnem piros zászlóval leintették a „versenyt” és mindenki mehetett a dolgára. A két körnek az a jelentősége, hogy így a szabályok szerint megvolt a Belga Nagydíj, az első tíz helyezett pilóta pedig megkapta a normál esetben járó pontja felét.

A nagyközönség jellemzően két megközelítésből indul ki. Az első szerint a mai pilóták nyámnyila nyápicok, akik megijednek egy kis esőtől is, bezzeg Senna, Schumacher vagy Prost ilyenkor azonnal ugrott volna az autójába, az előttük levő generációról nem is beszélve. Ám ez igazságtalan megközelítés a maiakkal szemben. Tudniillik

a jelenlegi Formula–1-autóknak jóval alacsonyabban van a padlólemezük, ha nagy víz áll a pályán, vezethetetlenek, a nagyobb abroncsaik miatt pedig nagyobb vízfüggönyt húznak, ami a látótávolságot olyannyira lecsökkenti, hogy emiatt is hatalmas a balesetveszély.

A másik nézőpont szerint: most aztán kibújt a szög a zsákból, a Formula–1-ben minden a pénzről szól! No de hát ezt eddig ne tudtuk volna?! Annak persze súlya van, hogy ezt a konkrét esetben most a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton is kemény kritikaként fogalmazta meg.

Amikor már borítékolni lehetett, hogy vasárnap nem lesz verseny, a csapatfőnökök körében is felvetődött, hétfőre át lehetne tenni – a hét végén Hollandiában jön a következő futam, a szomszédba átcuccolni nem jelentős logisztikai kihívás. Az F1 elnöke, Stefano Domenicali viszont utóbb azt mondta, a halasztás szóba sem jöhetett, aminek sok oka van, de csak egy konkrétumot említett, ami viszont megmosolyogtató: hétfőre nem tudtak volna pályabírákat biztosítani, mert civil foglalkozásuk is van… Maradjunk annyiban, egy nap rendkívüli szabadságot talán mindenki el tudott volna intézni.

Domenicali igyekezett cáfolni azokat az információkat, miszerint azért kellett vasárnap hivatalosan lezavarni akár paródiába illően is a Belga Nagydíjat, mert különben a belgáknak visszajárna a kifizetett jogdíjuk. Az F1 elnöke szerint szó sincs arról, hogy üzleti szempontok alapján hozták meg a faramuci döntést.

Később megszólalt a már nyugdíjas Bernie Eccles­tone is, aki kikacagta az utódját. Nekem valamiért ő és Hamilton sokkal hitelesebbnek tűnik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!