Imázs, blamázs

Ökrös Csaba

Meglepetések egész sora várta a Tour de France hetedik szakaszán Julien Bernard kerékpárversenyzőt. Barátaiból és családtagjaiból álló tömeg gyűlt össze az egyik emelkedőn, hogy biztassa, éljenezze a bringást. Huszonöt kilométeres, egyenkénti indítású időfutamot kellett teljesíteniük a versenyzőknek, ennek során néhány száz méteren keresztül hegymenetben tették próbára magukat. Julien Bernard ott szembesült azzal, hogy emberek százai alkotják azt a tömeget, amely a nevét skandálva áll sorfalat az úton. A francia kerékpáros úgy döntött, ő bizony kiélvezi ezeket a pillanatokat, és mérsékelt tempóra váltott, hogy minél több ember kezébe belecsaphasson. Az emelkedő tetején felesége várta kisgyerekükkel a karján. Bernard megállt, megcsókolta őket, majd folytatta útját. Hollywoodi befejezése lenne a történetnek, ha azt írhatnám, hogy nagy előnnyel nyerte az időfutamot a francia, de nem az álomgyárban írták a forgatókönyvet.

Viszont a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség kerekített egyet a sztorin: kétszáz svájci frankra büntette a versenyzőt. Rongálta a kerékpározás imázsát, így szól az indoklás. Gondolom, attól tartanak a nemzetközi szövetségben, hogy például

az emberi viselkedés, a szeretet megnyilvánulása sötét árnyékot vethet a sportágra.

Hová jutnánk, ha a mezőny minden egyes kerekese úton-útfélen megállna a családját ölelgetni, esetleg kimosolyogna a szurkolóira! Úgy bizony, csírájukban el kell fojtani az ilyen kezdeményezéseket.

A kétszáz frank természetesen nem vágja földhöz Julien Bernardot, és sportolói lelkiismerete is tiszta lehet, hiszen mindössze három perc hátránnyal ért célba az időfutamon, a mezőny első harmadának végén olvasható a neve a szakasz jegyzőkönyvében. Ráadásul profiként azzal is tisztában lehet, hogy csapata számára értékes médiaidőt szerzett azzal, hogy ráirányult a figyelem.

Bernard egyébként a kerékpársport legszebb hagyományaihoz híven cselekedett. Számos esetben láttunk olyat, hogy a mezőny előreengedett olyan bringást, akinek szülőfaluján száguldott át a mezőny, hadd élvezze ki az ovációt, amivel fogadják.

Láttunk már olyat is, hogy a francia szokásokhoz híven piknikező szurkolók asztalánál helyet foglalt kis időre a baráti szeretettel övezett versenyző.

A nemzetközi szövetségben bizonyára csuklanak az ilyesmitől, hiszen nehéz lehet megemészteni, hogy nem gépek alkotják a mezőnyt, és a szurkolók is emberek. Ez súlyos probléma – de nélkülük nem létezne ez a sportág sem.