Sportvilág

2009.12.28. 03:29

A Hungaroringről rajtol az újabb flúgos futam

Székesfehérvár - Kinőtte a főváros belvárosát, így a Hungaroring ad majd otthont a Budapest-Bamako-rali januári rajtjának.

Matók János

A mezőny folyamatosan hagyja majd el Mogyoródot, s azt követően Budapest belvárosa, majd a Lánchíd után rátér az M7-es autópályára, s így érinti Székesfehérvárt. Itt a belvárosban, a tervek szerint a Vörösmarty Színháznál többen, közöttük a három Fejér megyei autó is tart egy rövid szünetet, ahol elbúcsúzhatnak tőlük a szurkolók, a rokonok, barátok, ismerősök.

Viszont a majd 9000 kilométeres maratoni rali ezúttal sem mentes a feszültségektől. Mert például Mauritániában újabb európai állampolgárokat hurcoltak el a nemzetközi terrorszervezet fegyveresei: a Budapest-Bamako-rali kaland- és versenykategóriája által is érintett egyik szakaszon három spanyolt ejtettek túszul. Nagyon aggódunk a közelmúlt terrorcselekményei és a biztonságunk miatt, de a családtagjaink jóval idegesebbek nálunk - nyilatkozta Dany Bolduc, az egyetlen kanadai csapat kapitánya. Mondta ezt azért is, mert még az év elején két kanadait is elraboltak, de szerencsére áprilisban szabadon engedték őket. De a mauritán hatóságok - akár csak tavaly- megerősítették, hogy a rali védelme kiemelten fontos célja a kormánynak. Ennek megfelelően katonai harci járművek, több ezer fegyveres és katonai felderítő repülők is vigyáznak majd a résztvevőkre. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az indulóknak nem kell betartaniuk a szigorú biztonsági előírásokat. A Budapest- Bamako veszélyes üzem. A terrorizmus, a tuareg felkelés és a politikai feszültségek évek óta rányomják bélyegüket a futamra. A legfontosabb dolog: a veszélyeket és a rizikókat mindenki tudja saját magának értékelni és felmérni - mondta Polgár András és Villám Géza, hozzátéve: az esetleges vészhelyzetre felkészülendő, a résztvevőket egy különleges biztonsági tanácsokkal foglalkozó dokumentummal látják el.

A korábbi évekhez hasonlóan, a flúgos futamnak ezúttal is része a jótékonyság. Ebben a karitatív tevékenységben részt vállalnak maguk az indulók is, valamint a rali szervezői és az Afrikai-Magyar Egyesület, az AHU. Így például 2008-ban kutat fúrtak a mauritániai El-Gheddiyában - a víz ott kincset ér -, amíg az idén mentőautót adományoztak egy-egy mali és mauritániai kórháznak. Most az a cél, hogy a támogatók, a felajánlók segítségével az alábbiakat jutassák el a rászoruló afrikaiaknak. Ételből: konzerv - de nem csípős ízesítésű -, keksz, tartós, de nem folyékony élelmiszer; ruhaneműből: póló, pulóver, nadrág, szoknya, kendő, sapka, lehetőség szerint tisztítva, korcsoportonként csomagolva; cipőből műanyag papucs, szandál, zárt cipő; varrógép; elemlámpa; hordozható rádió; szemüvegből: még használható állapotú, mindenféle dioptriájú; műanyag edények, étkészlet; iskolai felszerelés: táska, toll, füzet, ceruza, zsírkréta, papír, olló, játék, sportfelszerelés stb. Gyógyszer esetén angolul, franciául kéretik ráírni: mire használható. A majd külön kamion által és speciális dobozokban szállított adományokat az AHU címén (1139 Budapest, Visegrádi u. 9.) alatt lehet átadni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!