Sportvilág

2009.12.03. 14:35

Mégis nézhetjük az úszó Eb-t

FMH - Nagy felzúdulást keltett, hogy a Magyar Televízió anyagi helyzete miatt nem közvetíti a rövidpályás úszó Eb-t. A probléma most megoldódott, mert az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) ingyen bocsátja rendelkezésre a december 10-13. közötti, isztambuli kontinensviadal műholdjeleit.

MTI

Az MTV csütörtök délutáni sajtóközleménye szerint az európai közmédiumokat tömörítő, 125 aktív tagot számláló EBU, amelynek az MTV is tagja, kivételesen úgy döntött, hogy átvállalja a Magyar Televíziótól a jövő heti Eb közvetítésének költségeit - tekintettel a nemzeti médiavállalat kilátástalan anyagi helyzetére. 
"Az m2-n minden magyar szurkoló láthatja majd többek között Cseh László és Hosszú Katinka versenyzését. A közvetítés december 10-én, csütörtökön kezdődik, a versenyeket vasárnapig mindennap 16 és 18 óra között, élőben láthatják a nézők" - mondta Schulek Csaba. 
"A világ legnagyobb televíziós szakmai szervezetének vezetői korábban Sólyom László köztársasági elnökhöz, valamint Bajnai Gordon kormányfőhöz írt levelükben tiltakoztak a Magyar Televízió működését veszélyeztető, példátlan és indokolatlan költségvetési elvonás miatt. A műsorkészítésre fordítható központi források felének elvonása után az MTV arra kényszerült, hogy radikálisan csökkentse gyártási és működési költségét. Schulek Csaba, a TeleSport főszerkesztője azonban az EBU Sportbizottságának tagjaként erős lobbit tudott érvényesíteni, ennek köszönhető az EBU gáláns ajánlata, amellyel elhárult a gazdasági akadály a közvetítés elől" - olvasható az MTV tájékoztatásában.  
A budapesti stúdióból Szántó Dávid kommentálja az eseményeket.
A Magyar Televízió szerdán jelentette be: szándéka ellenére és gazdasági helyzete miatt kényszerül arra, hogy lemondjon a két esemény - a rövidpályás Eb mellett a 2010-es budapesti úszó Eb - közvetítéséről, mivel a parlament 9,5 milliárd forinttal csökkentette költségvetését. A Magyar Úszó Szövetség írásban fordult - a LEN-nel kötött szerződést a Parlamentben 2009. május 3-án a magyar kormány részéről aláíró - Varga Zoltán sportért felelős önkormányzati miniszterhez, valamint Schmitt Pálhoz, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökéhez, hogy segítsék elő a megoldást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!