2010.12.16. 03:29
A dobogóra akarnak lépni - Az Iváncsa csapata további erősítéseket tervez
Székesfehérvár - Három pontra a dobogótól, a 6. helyen fejezte be az évet az Iváncsa a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az egyesület célja a különbség eltüntetése.
- A baracsi vereség pecsételte meg a sorsát Sümegi Józsefnek, hiszen attól a csapattól kaptunk ki, amelyik egészen addig egy győzelmet, a Pusztavám ellenit tudta felmutatni. Úgy éreztük, váltanunk kell, mert ha ebben a mederben folyik tovább a munka, annak komolyabb következményei lehetnek - vélekedett Rákász Kornél egyesületi elnök. - Szerencsére házon belül megtaláltuk Sümegi utódját, Sárai vette át az irányítást, aki Szepessy László mellett pályaedzőként szerzett tapasztalatot Dunaújvárosban. Ugyan a keze nyomát nem látjuk a csapat játékán, de a bizalmat megkapja a bajnokság végéig. A lényeg: támadó szellemű, játszós csapatot építsen, amelyik a dobogón fejezi be a szezont.
Nem állították Sárait megoldhatatlan feladat elé, hiszen a csapat három pontra van a harmadik helytől. Igaz, négy játékostól - Boldog Zoltán, Sebestyén Zsolt, Simon Attila, Nagy István - már elköszöntek, de a vezetők egy kapust és két-három mezőnyjátékost szeretnének igazolni.
A minőségi munkához adottak a feltételek, akkor sincs gond, ha a január közepén kezdődő felkészülés idején zordabb lesz az időjárás, a székesfehérvári, a budafoki, vagy a budatétényi műfüvön is játszhatnak edzőmeccseket.