Sportvilág

2011.07.27. 13:59

A stadionok nyugalma - keményen szankcionálják a randalírozást

A kormányzat fontos lépésre szánta el magát, megunta, hogy néhány garázda elem családok hétvégi programját rontsa el: ezentúl a sporteseményeken randalírozókat keményen szankcionálják, börtönbe küldhetik.

Horog László

Aki ezentúl nem  viselkedik rendesen, vét a törvények ellen, könnyen rács mögé kerülhet. Míg korábban különösebb következmény nélkül bárki égethetett kukákat, majd azokat a rendőrök felé dobhatta, mi több, fenyegetőleg léphetett fel, a közeljövőben vége szakad a drukkernek öltözött banditák randalírozásának. A szakember szerint a szurkolók jelentős részét nem szabad bűnözőként kezelni, mindössze néhányan vannak, akik a balhékat provokálják. Őket azonban sürgősen ki kell venni a rendszerből. A békés  többség nyugalma érdekében.

- Rendet szeretnénk tenni, ez az érdeke mindenkinek. Ezért születtek az új jogszabályok  - mondja Samu István, a belügyminiszter tanácsadója, valamint az MLSZ biztonsági igazgatója.  - A feladatom komplex, a válogatott mérkőzések  biztonsági szervezése tartozik hozzám, továbbá kollégáimmal segítjük a klubok munkáját, részt veszünk a  törvények előkészítésében, amelyek a sporthoz kapcsolódó biztonsági szabályozással kapcsolatosak, kezeljük az MLSZ nemrég megújított biztonsági szabályzatát, s ellenőrizzük ezek betartását. Tavasszal elkészítettük a magyar futball  stratégiájához a biztonsági koncepciót, majd  társadalmi vitára bocsátottuk. Az Országgyűlés elé július elején került a törvénycsomag,  a képviselők megszavazták a módosításokat. Ez több törvényt kapcsol össze, a Büntető törvénykönyvet, szabálysértési, rendőrségi törvényt, sporttörvényt,  személy- és vagyonvédelmi, magánnyomozói tevékenységekre vonatkozó törvények módosítását. Ez szeptember elsején lép hatályba.    

Azonban  az a része, amely előírja, hogy a fokozott,  kiemelt futballmérkőzéseken beléptető rendszereket kell telepíteni, névre szóló jegyértékesítést  megvalósítani,  2012. július 1-jén lesz hatályos.  Egy év jut a technikai dolgok megoldására, a  szükséges eszközök beszerzésére.

A súlyos rendbontók két év elzárással, tehát börtönnel is büntethetőek. Ez arányos jogszabály?

- Amikor elkezdtük a törvények módosításának előkészítését, szétnéztünk Európában. Az angol példát vettük alapul, ott kezdték el a rendcsinálást, a legtöbb tapasztalattal ők rendelkeznek, ráadásul a legszigorúbb szabályokat is ők alkalmazzák. A mi szakembereink kilátogattak, majd az angol illetékesek jöttek hozzánk. A sporteseményeken a rendbontást a Büntető törvénykönyv szabályozza. Aki a rendfentartókkal szemben erőszakkal vagy fenyegetéssel szembeszáll, bűncselekményt követ el, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. De az angol példa kimondja azt is, aki a nézőktől, illetve a nézők meghatározott csoportjától elzárt területre jogosulatlanul belép, szintén elzárható két esztendőre. Az angoloknál az volt a cél, hogy a szurkolókat elválasztó zónákba ne rontsanak be. Az UEFA is komolyan veszi a rendet, a pályára rohanókkal szemben is szigorúan jár el.

A magyar állapotok nemzetközi viszonylatban mennyire súlyosak?

Úgy gondolom, csak a szurkolók kis százaléka képes tönkretenni a mérkőzéseket, ezáltal jelentős károkat okoz a kluboknak. Ez mindössze néhány száz hazai huligánt jelent, igaz, ők képesek mindazt megtenni, amit Európában elkövettek az utóbbi években. Ezért is kell ugyan- azokkal a szigorú szabályokkal fellépni ellenük, mint teszik a többi ország illetékesei. A szigor másutt visszatartja a garázdákat, nálunk is ez fog történni. Az angoloknál sikerült rendet tenni, negyven százalékkal emelkedett a nézőszám. Tudom, csak biztonsággal a nézőszámot nem lehet növelni, azért született meg az MLSZ stratégiája a 2010 és 2020 közötti időszakra, ami alapvetően három alappilléren nyugszik. Fejleszteni kell a labdarúgást, tehát jó foci kell, erre a kormány jelentős összeget biztosít. Javítani kell az infrastruktúrát, ezt célozza a debreceni aréna építése, a Puskás Ferenc Stadion újjáépítése, majd további stadionrekonstrukciók megvalósítása. A harmadik láb pedig a biztonság. A kormányzat első lépcsőben 960 milliós támogatást biztosít, hogy a törvény által előírt eszközö- ket a klubok beszerezhessék. Csak biztonsággal nem lesz komoly nézőszám, ahhoz jó futball is szükséges. Az adókedvezmények is azt a célt szolgálják, hogy egyre több pénz áramoljon a fociba.

Az angoloknál 40 százalékkal emelkedett a nézőszám, egyik vezető politikusunk 50 százalékot említett mint elérhető célt. Ez reális?

Mi ezt tűztük ki, s el is követünk mindent, hogy megvalósuljon. Illúzióink nincsenek, hogy azonnal tömegek jelennek meg a lelátókon, de a célunk az, hogy a közönség néhány éven belül visszatérjen a lelátókra. Amúgy nem csak angol szakemberekkel konzultáltunk, hanem német szakértőkkel is  náluk van a legnagyobb nézőszám , továbbá az UEFA illetékeseinek véleményét is kikértük. De rendőr kollégáim Hollandiában is körülnéztek.

A végcél a családok visszacsábítása.

Igen, egy hétvégi mérkőzés újra családi program legyen. Megnéztük a környező országokban a mérkőzések látogatottságát. Ausztriában sem jobb a futball, illetve nem sokkal jobb, mégis sokkal több a néző. Mert a szomszédban rendet tudtak teremteni. Az ország lélekszáma hasonló, mint a mienk, nálunk mindössze 3000 az átlagnézőszám, nálunk 9000. A futballjuk nem jobb háromszor, viszont a körülmények sokkal jobbak. Nem mindig a futball minősége határozza meg a nézőszámot. Bizonyos határig, nézőszámig el lehet menni lokálpatriotizmussal, hangoztatva: ez a mi csapatunk. De ez csak egy szintig érvényes.

A cél a megelőzés, az elrettentés

A hazai börtönök jócskán túlterheltek. Amikor szelíden  mondom, hogy a rabok így is egymás lábán toporognak, Samu István megjegyzi, a futballhuligánok jóval kevesebben vannak, mint a bolti lopáson ért polgárok. Itt nem  tömegekről, húszezres bűncselekményszámról van szó, hanem évente tíz főt kell lecsukni, nekik még biztosan jut hely a cellákban. A cél a meg-előzés,   az elrettentés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!