Székesfehérvár

2013.09.02. 08:34

Honvédelmi nap lesz Székesfehérváron

Honvédelmi napot rendeznek szeptember 7-én, szombaton Székesfehérváron.

Tihanyi Tamás

A hétvégi honvédelmi napról hétfőn Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Brájer Éva alpolgármester és Domján László vezérőrnagy, az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka tájékoztatta a sajtót. Vargha Tamás arra emlékeztetett, régen is megszokott volt, hogy amikor a nyári gyakorlatokról laktanyába vonultak az alakulatok, megmutatták tudásukat a helyőrségben. Így tesz ismét szeptember 7-én Székesfehérváron a Magyar Honvédség több alakulata is.

Brájer Éva megköszönte a honvédség segítségét és arról szólt, hogy a város és a hadsereg kapcsolata a Szent István évben nem csak elmélyült, szélesedett is, hiszen sikerült sok kiváló közös programot szervezniük. Ezek eredménye, hogy a székesfehérváriak talán a korábbinál jobban is szívükbe zárták a hon védői. Ennek bizonyítéka, hogy az ilyen rendezvények igen látogatottak voltak.

Domján László tábornok azt mondta, örül annak, hogy a város méltónak találta a Magyar Honvédséget a közös rendezvények lebonyolításához. Így kerülhetett sor például az afganisztáni szerepvállalás bemutatására, a katonazenekari fesztiválra, vagy az altiszti avatásra. A sorba pedig jól beleillik a szombati honvédelmi nap is.

Szeptember 7-én 9 órakor katonazenekar ébreszti a Palotaváros lakóit, majd a zenészek egy díszalegységgel együtt vonulnak át a Bregyó Sportközpontba, ahol több más mellett lesz honvédelmi totó és akadályverseny, katonazenekari koncert, katonai testnevelés, közelharc, haditechnikai és tűzszerész bemutató, ki lehet próbálni a repülőgépes szimulátort a lézeres lövészetet is. A honvédség egészségügyi szolgálata pedig egész napos szűrővizsgálatot végez.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!