Félidőben: Túl van az út felén

Ha-ha-ha egyszer odaér, a tenyerükön fogják hordozni! – kiáltotta oda egy kedves, dadogó székely férfi Nagy Zoltán Péternek, ráadásul még a „határon” innen, Törökszentmiklósnál. A közvetlen székely emberek épp onnan jöttek, ahová Zoli tart, Csíkszeredából. Lóg az eső lába, el fogja verni a víz! – mondták neki még féltőn, majd elhaladtak egymás mellett. Szerencsére NZP útja során több jóakaratú emberrel találkozott, mint rosszal.

– Az egyszerű emberek, akik megszólítanak, odakiáltanak, hogy a Jóisten vigyázzon magára, vagy akik szállást kínálnak. Ez a legcsodálatosabb dolog – mondja lágy hangon. Na és persze a magány. Az, hogy egyedül maradhat a gondolataival, büntetlenül, önző módon, lelkifurdalás nélkül.

Épp a Királyhágón pihen, amikor utolérem telefonon. Annyira, hogy még panaszkodik is, hogy elülte a lábát. Ennyi gyaloglás után, úgy gondolom ez legyen a legkevesebb. Egy szusszra ment fel a legtetejére. Ezzel túl van az út felén. Azt mondja volt, hogy eltévedt, és nagy kitérőt tett. A kutyák meg minden méteren rajtra készen állnak, hogy széttépjék. Valószínűleg a „háromlábúság”, a fokos hergeli fel őket ennyire. Beszélgetésünk végén még egy gyors kérdést intézek hozzá: könnyebb az élet, ha az ember folyamatosan úton van?

– El lehet menekülni, csak kapsz egy új életet, ami másképp nehezebb – válaszolja, a a telefonban pedig a mellette elhaladó autók folyamatos zúgását hallani. Újra úton van.