Székesfehérvár

2014.07.11. 20:15

Fonott macskakastély

Székesfehérvár - A nyár a táborozások ideje. Van, aki ilyenkor éppen ahhoz kap kedvet, hogy megtanulja egy-egy hagyományos mesterség fortélyait.

Gombkötő Gina

A Megyei Művelődési Központban tíz szakkör is működik kosárfonásra akár két mesterhez is jelentkezhet, aki kedvet érez ehhez. Tolvaj Csaba és Kis Róbert nyaranta tábort is vezet, ahol ki-ki belekóstolhat a mesterségbe, vagy ha a haladók közé tartozik komolyabb darabot készíthet. Az idén a felnőttek mellett lelkes gyerekekkel találkoztunk a táborban.

Felnőttek és gyerekek dolgoznak egyetértésben a Megyei Művelődési Központ pincéjében. Ki-ki a munkája fölé hajol. Mi pedig azonnal megcsodáljuk az itt született legméretesebb munkát: egy hatalmas, szögletes tároló kosarat. Ez egyfenekes munka: csak akkor lehet nekiállni, ha valaki nem nagyon tart szünetet. A vízbe áztatott vesszővel ugyanis addig lehet dolgozni, amíg kellően nedves. Ha félbehagyják, nedvesen kell tartani, vagy újra be kell vizezni a tárgyat: erre a műhelyben óriási kád szolgál.

 

Tar Barnabás négy napig dolgozott a hatalmas kosáron, most készül a teteje. A kisfia, Ákos is besegít. Tar Barnabás hivatásos tűzoltó, másfél éve szeretett bele a kosárfonásba. Ajándékba kapott egy fonott demizsont, s elhatározta, maga is megpróbálja, A közelében dolgozó Fűrész Enikő azt meséli: az ő férje mutatta meg Barnának, hogyan is kell hozzákezdeni. Enikő állítja, már az első pillanatban látszott, Barna őstehetség...

Minden alkotótábornak van témája: az idén a szögletes kosár elkészítésének technikája került a középpontba, tudom meg a táborvezetőktől, Tolvaj Csaba népi iparművésztől és Kis Róbert kosárfonó mestertől. Ám azért ennél szabadabb itt az élet: ki-ki olyan tárgyat készít, amihez a leginkább kedvet kap. Az idén sok a gyerek: igen lelkesek, és gyorsan tanulnak. Év közben a szakkörbe nem nagyon járnak, az idejüket elveszik a különórák: a szülők érthetően jobban szeretik, ha inkább nyelvet tanulnak, de ilyenkor nyáron boldogan jönnek kosarat fonni.

Kis Róbert kosárfonó mester

Tószegi Máté már nyolcadik éve vesz részt a munkában: csinált már például napernyőt, madáretetőt. Az idén pedig látványos macskakakastélyt font a vesszőből. otthon ugyanis két macskájuk is van, Mumu és Tigris: az egyik a húgáé, Regináé, a másik az övé. Máté elhatározta, meglepi ezzel a cicákat. Négy nap alatt el is készült a három részes toronnyal, két macskának jut benne fekhely, a harmadikon van az erkély magyarázza Máté, aki idén a húgát is elhozta a táborba.

Máténak volt kitől örökölnie a kézügyességet: a nagypapája neves kovácsmester. A macskakastély ötletét a helyes fiúnak egyébként Kelbach Tibor adta, aki szintén a táborban dolgozik, és fantasztikus, duplaszállas fonással készít tároló kosarakat.

Közben Tolvaj Csabától és Kis Róberttől több titkot megtudok: kiderül, hogy az az alapanyagot, a vesszőt is messziről Bejcgyertyánosból hozzák. A Vas megyéből származó Tolvaj Csabát meg is gyanúsítom, hogy csak a vasi vesszőre esküszik ám kiderül, ez a legközelebbi helyszín, ahol manapság a fűzvesszőre szert lehet tenni. Kevesen foglalkoznak a növénnyel, mert nálunk nem támogatják a termesztését.

Csaba és Róbert szájából röpködnek a a németes hangzású szakszavak. Azért, mert főleg német (és cseh) telepesek terjesztették el nálunk a kosárfonásnak azt a technikáját, amelynek során előbb elkészítik a tárgy fenekét, majd arra épülnek rá az oldalak. A régi magyar technikára a kávás vagy bordáskosarak emlékeztetnek. A szép mesterség egyébként ma már kihalóban van: Kis Róbert egy híres fehérvári kosárfonó dinasztia tagja: a felmenői még bútorfonással is foglalkoztak. De az időigényes, szép kézműves munkát, a ráfordított időt manapság már kevesen tudják megfizetni. Ám azért a táborozó felnőtteket, gyerekeket látva úgy tűnik: a kézműveskedés öröme, a kosárfonás gyönyörű hobbija az olcsó műanyag tárgyak világában is tovább él.




Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!