Székesfehérvár

2014.11.04. 18:55

Hétvégére már mindhárom szauna hadba állhat

Székesfehérvár - Olvasónk kérte, foglalkozzunk azzal, hogy a Csitáry uszodában már hónapok óta nem működnek a szaunák, vagy csak egy a háromból. Pedig igény lenne a többire is. A városgondnok reagált a panaszra.

Buthy Lilla

Olvasónk azt is sérelmezte, hogy a bérletükből akkor is „lehúzzák" az alkalmakat, amikor nem is veszik igénybe a szaunát, mert nem férnek be az állandó tömeg miatt. Az uszodában is megkérdezte, hogy miért csak egy szauna üzemel, ott azt válaszolták, hogy a többit felújítják, ha nem tetszik valami, elmehet az Árpád Fürdőbe. A városi uszodát üzemeltető Városgondnokság nevében Bozai István városgondnok nyilatkozott lapunknak.

Körülbelül húsz ember jut egy szaunára, ha megtelik, akkor igénybe lehet venni a másik kettőt. Fotó: Koppán Viktor

– Három szaunánk van, kettő jelenleg is felújítás alatt áll, az elhasználódott faszerkezetet cserélik le, ami kissé elhúzódott. A bérletből nem húzzuk le az alkalmat, mert csak annyi embert engedünk be, ahányan beférnek. Nyilván a legtöbb ember úgy szeret szaunázni, hogy egyedül van, vagy az ismerőseivel. Ezt mi nem tudjuk garantálni, ráadásul ezek a hagyományoshoz képest, jóval nagyobb méretű szaunák, húsz vagy harminc ember is elfér bennük – mondta el kérdésünkre Bozai István. Az olvasónk által felvetett problémára megnyugtató választ adott: péntekre kettő, szombaton pedig már mindhárom szauna zavartalanul működik majd.

Hozzátette: – Ez egy huszonöt éves épület, ami az év körülbelül 320 napján nyitva van, nagy igénybevételnek van kitéve. Évente elvégzik a karbantartási munkákat, de már egy nagyobb felújítás is időszerű lenne. Tervezik az új és szebb szaunablokk kialakítását is, ehhez azonban egy 60-70 millió forintos forrásra lenne szükség. Azt is megtudtuk, hogy most egyéb műszaki problémákkal is meg kell küzdeniük, ami miatt leengedik majd a vizet, és ezért vasárnaptól egy hétig nem lehet majd használni a tanmedencét és a nagymedencét sem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!