Hol csúsznak el a mai szülők a gyereknevelésben?

Számos, az állami rendszertől eltérő, épp ezért alternatívnak mondott pedagógiai szemlélet érhető el ma már közvetlen környezetünkben. Ilyen az osztrák Rudolf Steiner filozófiai rendszerén alapuló Waldorf is. Akik nem ismerik, talán tartanak, félnek tőle, mondván, különös világ ez. Pedig nagyon egyszerű, logikus és „evilági" alapelveket valló és tanító rendszer, amelynek legfőbb lényege a gyerekközpontúság. Ilyen óvodát és iskolát szeretne létrehozni Székesfehérváron is egy nagy csapat szülő, köztük Grosz Pálma és családja. Kezdeményezésük már a finisben van, az óvoda, reményeik szerint hamarosan indul, de az iskolába is már sokan jelentkeztek.

Dávid Péter s Grosz Pálma itt épp Matyikával játszik: a fából készült játékok fejlesztik a gyerek érzékelését a Waldorf szerint.

Puha, semleges arckifejezésű, az arcvonásokat is csak apró dudorokkal jelző Waldorf babákat mutat otthonában Grosz Pálma, aki két kisgyereket, Matyit és Csillát szeretné a Waldorf rendszerben elhelyezni, amint lesz rá lehetőség. Mindent meg is tesz érte, a kezdeményezés egyik motorjaként dolgozik fáradhatatlanul azon, hogy minél előbb megvalósulhasson az álom. Nem meglepő módon, sokak számára idegen az a mai felfogás, melyben a piciket minél korábban be kell lökni a versenybe, hogy minél ügyesebb, okosabb legyen, s közben csak a leglényegesebb veszik el: a gyerek személyisége. A Waldorfban viszont erre helyezik a hangsúlyt. A babának ezért sincs arckifejezése. Majd a gyerek „belelátja" a saját érzéseit.

A Waldorf gyerekközpontúságának lényegéről beszélgettünk Matuz Erikával is, aki a székesfehérvári Waldorf kezdeményezés mentoraként érkezett a napokban a megyeszékhelyre.

A nevelőnő jelenleg a gödöllői szabad Waldorf óvodában délutános óvónő. Ezt megelőzően 22 évig dolgozott Vácon, alapítója a váci Waldorf óvodának. Mellette a Magyar Waldorf Szövetségben dolgozik mentorként, így került segítőként a mára már nem éppen maroknyi helyi szülő mellé, akik alternatívát szeretnének biztosítani intézménybe kerülő gyermekeik számára. Erika egyébként 40 éve van a pályán, így 20 évig hagyományos óvodában dolgozott. Így tehát van összehasonlítási alapja bőven.

A Waldorf baba, a fa játékok igazi élményt nyújtanak, Csilla és Csinszka is örömmel játszanak velük.

- Nehéz összefoglalni a különbséget – mondja -, de talán a következőre helyezném a hangsúlyt: a világban hiányzik a gyerekek számára az anyai minta, amelyet ma a szülők nem nagyon tudnak ellátni. A Waldorf óvodában ezt igyekszünk biztosítani. Egyfajta otthonmodellt alakítunk ki, az óvónő felveszi az anya szerepét, mintáját, s így rendezi a gyerekek életét. A háztartási elfoglaltságok ugyanúgy helyet kapnak a mindennapokban, mint a művészeti, kézműves tevékenységek. Az óvodában a nagyok bekapcsolódhatnak az ételkészítésbe. Az egyik óvónő végzi a háztartási tevékenységet, a másik a művészetit. Söprögetnek, mosogatnak, gyakorlatilag egy otthoni életet mintáznak. A feladatok, információk a játékba ágyazottan jelennek meg, így tanulják meg a gyerekek az élet jelenségeit.

Számolni például úgy tanulnak meg, hogy asztalterítésnél a nagyobbak annyi poharat tesznek az asztalra, annyi széket húznak oda, ahányan a csoportban vannak. Ehhez pedig meg kell számolni, hányan vannak. A hétköznapi élet feladatain keresztül tanulják meg, így jutnak a számok fogalmához.

Matuz Erika sok évtizedig dolgozott mindkét „rendszerben."

A Waldorfban ezt úgy mondják, „nem a fejük által", hanem a cselekedetek által tanulnak a gyerekek. A játékban természetes alapanyagokat használnak, mert annak „érzete", minősége van. - Például amikor fa alapanyagokat használunk, annak megismerik a gyerekek a rücskösségét, nedvességét, viselkedését, hiszen ha szárad, akkor kireped, ha nedvesség, pára éri, akkor kinyílik. Ezeket az összefüggéseket a gyerekek megtapasztalják, megismerik – magyarázza az óvónő. Így van berendezve az egész életük: a hét napjait sem a naptárból tanulják meg, hanem szokások kialakításával. - Azt, hogy hétfő van, abból tudják, hogy rizs alapú ételt eszünk és rajzolunk. Nem azért van hétfő, mert úgy neveztem (mellesleg úgy neveztem), hanem az illat, a tevékenység teszi azzá. Kedden gyurmázunk és árpakását eszünk például. Tehát nem a fején keresztül, hanem az érzeten, tevékenységen keresztül szólunk a gyerekhez – mutat rá Erika, aki ezzel szembeállítja az állami óvodában alkalmazott gyakorlatot, ahol megmagyarázzák a gyereknek, hogy a nyuszi szőrös állat, majd feladatlapon keresztül kérik, hogy jelölje be a helyes választ. – Szerintem viszont az a fontos, hogy élmény kapcsolódjon az információhoz, tudáshoz.  Nem az a tudás, amit vissza tud mondani a gyerek, hanem az, amit ő megél. Ez válik tudássá.

Az egész Waldorf rendszernek ez a lényege, nem csak az óvodában. Az iskolában például előbb kísérleteznek, s utána jön a képlet hozzá. - Elkészítik a gőzgépet együtt, megtapasztalják, majd utána felsőbb tagozatban tanulják meg hozzá a jelenségek hátterét – tudjuk meg. Az állami rendszerben, mondja Erika, memorizálnak a gyerekek mindent, amit várnak tőlük. A Waldorfban arra kíváncsiak, ki is ő valójában s mivé vált benne az, amit a nevelők adtak neki.

- A legfontosabb, amikor felvesszük a családokat, hogy megismerjék a hangsúlyokat. A felvételi folyamat hosszú, a szülők is megtapasztalják, hogy milyen itt az élet, bekapcsolódhatnak, megláthatják, milyen a pedagógia. Viszont megvilágítjuk a kritikus pontokat, amilyen a tévé vagy számítógép, s elmeséljük, mi hogy vagyunk ezzel – tér ki a sokat vitatott témára, a gép előtt ülésre a Waldorf nevelő. - Azt látjuk, hogy az a gyerek, amelyik sokat tévézik, számítógépezik, nem tud szabadon játszani. Időre van szüksége, hogy szabaddá váljon abból az élményből, ami a monitoron keresztül éri. A tévéző gyerekek egy része például nem tud végighallgatni egy mesét, mert számukra túl lassú, vontatott, nem éri elég inger őket ahhoz, hogy oda tudjanak figyelni. Szoktuk is mondani a szülőknek, hogy a gyermek az emberi minőséget veszi, a tévét nem tudja „venni". Ez nem jelenti azt, hogy teljesen ki kell iktatni az életből, de a szülőknek tudniuk kell, mit okoz a gyermekben a sok tévézés.

A tapasztalat – teszi hozzá - egyébként is azt mutatja, hogy azok a gyerekek, akik később, középiskolában kerülnek közelebbi kapcsolatba a számítógéppel, kreatívabban tudják azt használni, mint azok, akik ezeken az eszközökön nevelődtek. Az idő alatt, amíg ők nem a gép előtt ültek, rengeteg mindent megtapasztaltak, megtanultak, s ez olyan hátteret ad nekik, amely a számítógépnél is kreativitást biztosít.

- A másik, ami a családok számára újdonságként szokott hatni az, amikor elmondjuk, miért nem javasoljuk pici korban a különféle előadásokra, tanfolyamokra, edzésekre járást. A mai világ azt sugallja, minél korábban okosítsd, edzed a gyereket, attól lesz ügyes, okos. Már pici, óvodás korban elkezdik sokan a gyerek önvédelmi oktatását a különféle küzdősportok segítségével vagy éppen rendőr megy előadásra az óvodába, hogy felvilágosítsák őket a veszélyekről. Mi azt mondjuk, hogy a gyermeknek ebben a korban még az a dolga, hogy gyökeret eresszen a világban. Az első hét év feladata, hogy a világhoz, amelybe érkezett, legyen bizalma, s tudja: őt szeretni fogják és érdemes lesz neki itt élni és tenni. S ha én mindenről tájékoztatom a környezetszennyezéstől a bűnözésig, akkor a gyerek megrémül, s nem akar itt igazán gyökeret ereszteni. A szülő pedig nem vesz tudomást arról, hogy a gyerek fejlődése hol tart. Pedig egy pár éves gyerek nem tud még mit kezdeni ezekkel az információkkal. Szerintem ezen a téren is a példamutatás a lényeg, hiszen a gyerek látja, ahogy az anyukája ráfordítja a kulcsot a zárban, apa lehajol a szemétért és elviszi a kukába. Ezt a gyerek megtapasztalja, s közben nem kerül rá az a teher, hogy a földünk végveszélyben forog.

De, tér ki egy másik „trendi" szemléletmódra a nevelőnő, a korai idegen nyelv tanítás is felesleges. - Az első hét évben a legfontosabb, hogy a pici az anyanyelvét megtanulja. Egy második nyelv elsajátításának akkor van értelme, ha kétnyelvű a család. Akkor nem is kérdés. De ha külön nyelvoktatásra visszük a gyereket, megzavarjuk vele az anyanyelv tanulását – vélekedik a Waldorf óvónő, akivel a szülő felelősségéről kezdünk el értekezni, amely éppen abban rejlik: egyáltalán nem biztos, hogy a gyerek tudja, mi jó neki. – A tévét is örömmel nézi, mégsem viszi őt előre. A gyerekben van egy ősbizalom a szülő felé, akiről azt gondolja, hogy ő tudja, neki mi a jó. Nem bírálja felül azt a dolgot, amit kínálunk, lehetővé teszünk neki. A mai szülőnek ez a felelőssége.

Több mint húsz éves magyarországi Waldorf tapasztalat után már azt is tudni lehet, milyen a „Waldorf felnőtt". Erika szerint ezek az emberek kevésbé stresszelnek például azon, hogyan helyezkednek el: - Valószínűleg hamarabb találnak munkát, pontosan azért, mert nagyon sok lehetőséget kaptak arra, hogy kipróbálják magukat az élet számos területén. Jobban megérik bennük az, kik is ők valójában. Nem mondom, hogy nincs köztük munkanélküli, de nem esnek kétségbe, optimistábbak, jobban hisznek a világban, mert az önképük stabil.