Székesfehérvár

2015.10.21. 05:32

A városra koccintottak - Díszközgyűlést tartottak a Vörösmarty Színházban

A szocializmus végére, egy demokratikusabb rendszer kialakulására, a függetlenségre és nem utolsó sorban Fehérvár önkormányzatának megalakulására koccintottak kedden a Vörösmarty Színházban rendezett ünnepi díszközgyűlésen.

Sebestyén Lilla

Az ünnepségen Balsay István, az első, Warvasovszky Tihamér, egykori és természetesen Cser-Palkovics András a város jelenlegi polgármestere is részt vett számos volt és jelenlegi alpolgármester, önkormányzati képviselő, jegyző  és tisztviselő mellett.

A huszonötödik évforduló műsorát – az időrendiséghez ragaszkodva – Balsay István nyitotta meg ünnepi beszédével, amelyben nem volt rest kitérni a múlt század jelentősebb, a megyeszékhely életében is fontos eseményekre.

A jubileumi műsort ezt követően olyan előadók színesítették, akik maguk is sokat tettek Fehérvár hírnevének öregbítése érdekében, így az Alba Regia Táncegyüttes, akik Mozdulatlan legendák elnevezést viselő előadásukkal rukkoltak elő, amely városunk emlékhelyeit is bemutatta. Fellépett az Alba Regia Szimfonikus Zenekar is, művészei Farkas Ferenc–Kárpáti rapszódia című alkotásával örvendeztették meg a közönséget.

A vetített videókban megelevenedett az első önkormányzati választás és az elmúlt huszonöt esztendő jelentősebb eseményei is, például Göncz Árpád, egykori köztársasági elnök látogatása, a belváros rehabilitációjának kezdete, a 2003-as Királyi Napok, a Vörösmarty Színház felújítása 2005-ben. De a videók és képek sora visszanyúlt az ezredforduló előtti időkre is: 1994-ben az Alba Ipari Zóna építésének kezdetére, vagy Horn Gyula látogatására 1995-ben.

A műsort Cser-Palkovics András zárta egy köszönetnyilvánítással és Warvasovszky Tihamér mondott pohárköszöntőt, még a színpadon.

A huszonöt év tiszteletére rendezett este egy jó hangulatú, nosztalgikus állófogadással végződött.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!