Székesfehérvár

2017.01.20. 20:15

A Tollpihe meseíró pályázatra jobbnál jobb művek érkeztek, nem volt könnyű dolga a zsűrinek

Székesfehérvár - A Tollpihe meseíró pályázat legjobb tollú résztvevői vehették át megérdemelt díjaikat a Hiemer-házban péntek délután.

Laci Patrícia

Vannak olyan gyerkőcök, akik otthonosan mozognak a mesék világában, s zsenge koruk ellenére már most izgalmasabbnál izgalmasabb történetek pattannak ki az agyukból, amolyan isteni sugallat hatására, nos, péntek délután pont ilyen fiatal tehetségeket díjaztak a Hiemer-házban. A Tollpihe meseíró pályázatot még 2016-ban hirdette meg közösen immár tizenkettedik alkalommal a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár, a Székesfehérvári Táncsics Mihály Általános Iskola, illetve a Fehérvári Médiacentrum. A műveket 2016. december 10-éig várták a szervezők. Az írásokat szakmai zsűri értékelte, név szerint Kálnay Adél, Sohonyai Edit és Adorján Viktor. A versenyre több mint hetven mese érkezett, két korosztály volt összesen, a 3-4. évfolyamosok, illetve az 5-8. osztályosok.

A pénteki díjátadón a lurkók Sohonyai Edittől és Adorján Viktortól vehették át a díjakat. Sokan kaptak részvételükért emléklapot, voltak akik dicsérő okleveleket vehettek a kezükbe. Sőt, a közönség soraiból a fiatalok kaptak egy nagy adag inspirációt a zsűri tagjaitól arra, hogy bátran alkossanak tovább, ugyanis nekik megvan az esélyük arra, hogy a jövőben majd a könyvesboltokban köszönnek vissza műveik, vagy éppen valamelyik újságnál vállalnak jelentős szerepet.

Képünkön a díjazottak egy része, kezükben az oklevelükkel. Gratulálunk nekik!Fotó: Koppán Viktor

A különdíjazottak a felső tagozatosok közül Zoltán László Gáspár és Szabó Réka lettek, utóbbinak meséjét előadták a Táncsics Mihály Általános Iskola diákjai. Az alsó osztályosok közül Mészáros Márton lett különdíjas.

A felsősök közül a harmadik Buzsik Regina, a második Huszár Anna, az első helyezett pedig Cseh József lett. Az alsó tagozatosok kategóriájában harmadik helyen Cseh Péter, második helyen Niederleitner Szófia, a dobogó legtetején pedig Fabók Kornélia végzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!