Utazó

2011.09.07. 06:10

Tanúhegyek csodás világa

Új, négy megyét érintő turisztikai nyereményjátékot indít lapcsoportunk, a Pannon Lapok Társasága napilapjaink olvasói részére szeptember 11-étől. Geocaching játékunk során nyolc héten át nyolc érdekes helyszínre invitáljuk olvasóinkat, ahova maguktól, a megadott koordináták alapján kell eljutniuk. A résztvevők mindig az Utazó magazinban tájékozódhatnak a következő kirándulásról, de a konkrét helyszínt nem adjuk meg, csupán néhány rávezető és kedvcsináló információval segítünk.

Szijártó János

Az első környékbeli látogatás után sokan mondták már, hogy szívesen költöznének a Tapolcai-medencét alkotó tanúhegyek közelébe. Azt a páratlan természeti szépséget ugyanis, amit az itteni hegyek nyújtanak az erre járóknak, a kirándulóknak és persze az itt élőknek, nehéz felülmúlni és nem lehet elfeledni.

Nem véletlen, hogy a Balaton északnyugati partszakaszával határos térség kedvelt kirándulóhely, gyakorta szerveznek kerékpáros vagy gyalogos túrákat a tanúhegyekhez. Többször rendeztek itt már Tanúhegyek futást maratoni távokkal, lépcsőfutást a Badacsonynál, de kemény teljesítménytúrára is invitálták már  a kíváncsi érdeklődőket. De vannak, akik egyszerűen csak a szépséget keresik, s azt meg is találják ebben a közegben.

A kirándulók számára az is előny, hogy választhatnak a hegyek közül, azaz eldönthetik: egy vadregényes, "civilizációtól mentes" helyen kívánnak kikapcsolódni, vagy inkább a kissé sűrűbben lakott részeket és a jobb utakat részesítik előnyben.
Esetleg több időt rászánva, fáradságot nem kímélve, egyszerre többet is megcéloznak. Főként déli lejtőkön megtermő szőlőnek köszönhetően a régió borai is messze földön híresek.

De mik is ezek a tanúhegyek és miről tanúskodnak? Úgy négy-öt millió évvel ezelőtt a tengerek visszahúzódása után a bazalt- és tufarétegek védőtakaróként szolgáltak a szél, a víz romboló, pusztító hatása ellen, amely a nem védett helyekről, a hegyek közötti területről eltávolított minden könnyebb anyagot, homokot, agyagot.

A terület lepusztulásánál és a bazaltüledékek kiemelkedésénél fontos szerepe volt az Ős-Dunának, amely a pleisztocén kor elején a Kisalföldről nem a mai helyén, hanem déli irányban keresztülfolyt a Tapolcai-medencén és 180 méter tengerszint feletti magasságig lepusztította, elhordta azt a valamikori pannóniai felszínt, amelyet nem védett bazaltsapka. A medencében felhalmozódott gömbölyű kavicsok is ezt igazolják.

A Balaton környéki he- gyeket tulajdonképpen ezért nevezik tanúhegyeknek, amelyek arról tanúskodnak, hogy a pannóniai rétegek milyen magasan helyezkedtek el valamikor.
Legismertebb és a turisták által leglátogatottabb tanú-hegy a Badacsony (438 méter), de a medence közepén emelkedő Szent György-hegy is kedvelt kirándulóhely (415 méter). Itt, a bazaltorgonáiról is méltán híres hegy gyomrában egy időben barlangászok keresték a mondabeli sárkány barlangját, azonban a jelentős mennyiségű omladék miatt nem sikerült feltárni a feltételezett jégbarlangot. Bár sokan állítják, hogy az valóban ott van az omladék alatt.

Tapolcától északra a már félig elbányászott, csonka Haláp látszik, a veszprémi oldalon pedig a Csobánc magasodik (375 méter), s várromjával ma is emlékeztet a hősi végvári múltra.
A Csobánc tetejéről jól szemügyre vehető a közeli Gulács (393 méter), a Tóti-hegy (346 méter), valamint a Hegyesd kúpja. Ez utóbbi tetején is volt egy kisebb erődítmény a végvári időkben.

A tanúhegyek térségének oktatási, gazdasági, infrastrukturális központja a 18 ezres lélekszámú, főként tavasbarlangjáról ismert Tapolca. A városban nagyon sokan és sokat foglalkoznak a tanúhegyekkel, úgy is mint geológiai érdekességgel és a már említett borászat kapcsán.
Szinte alig van olyan család, amelynek ne lenne valamelyik környékbeli hegyen egy kis darab szőlője, bár az állami terhek növekedése miatt kétségtelenül jelentősen csökkent a hobbigazdálkodók száma az elmúlt másfél évtizedben.

A városból szinte pár perc alatt bármelyik tanúhegy elérhető, északra a Haláp, lábánál Zalahaláppal, délre a Szent György-hegy Raposkával, Hegymagassal és Kisapátival, keletre a Csobánc, Tapolca-Diszellel és Gyulakeszivel.

A kirándulók számára bármelyik jó választás lehet, de aki játszani kíván, keresse fel a következő helyszínt: É: 46.84412  K: 17.46669

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!