San Marino: miniország a Titán-hegyen

Találóan emlegetik meseországként, mivel valóban olyan, mint amilyennek a gyermekkori emlékek – a féltve őrzött San Marinó-i bélyegek – alapján elképzeltük: a hegyormon messziről látható erődtornyok, magas várfalak bástyákkal és kapukkal. A jól kiépített védművek ölelésében kanyargó utcákkal, több évszázados palotákkal/házakkal, templomokkal és kolostorokkal.

A régmúlt romantikáján kívül más is közrejátszik abban, hogy a 61 négyzetkilométer nagyságú, mintegy 33 ezer lakosú kis köztársaság határait a lakosságának lélekszámához viszonyítva óriásinak számító, hárommillió látogató lépi át évente. San Marino sajátos területi elhelyezkedése révén – Olaszország területén belül található – egyaránt kedvelt úti cél az olaszok és az Adriai-tenger mellett nyaraló külföldiek körében. Természeti szépsége, műemlékei és múzeumai mellett vonzerejét növeli vámmentes övezete, a kedvezőbb árak miatt sok a bevásárlóturista is.

San Marino népszerűségét az utóbbi tíz évben nyilván az is növelte, hogy az ország fővárosa – amelyet szintén San Marinónak hívnak – 2008-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára. Műemléki védettséget élvező történelmi centruma számos látnivalót tartogat az őket felfedezni kívánók számára. A 739 méter magas Monte Titano (Titán-hegy) homokkő ormát nevezetes tornyok uralják: a Guaita, a Cesta és a Montale – három ezüst toronyként az ország címerében és sok bélyegen is ábrázolják őket. Aki felkapaszkodik a lépcsőiken, csodálatos kilátásban gyönyörködhet, a környék hegyeiben, völgyeiben, és feltárul előtte az Adriai-tenger kékje, ha napfényes tiszta időben érkezik a sziklaszirtre. Hasonlóan szép panoráma nyílik a város központi terén, a Piazza della Libertán található kormánypalota mellvédjéről.

A csipkés lovagvár benyomását keltő Palazzo del Governo 1894-ben épült egy középkori palota alapjaira, előterében San Marino egyik jelképe áll, a Szabadságszobor. A kormánypalotát őrző, egyébként barátságos várőrök a turisták kedvencei. Gyakran fotózzák őket hagyományos egyenruhájukban – zöld zubbony, piros nadrág, fekete szemellenzős csákó – és hosszú szuronyos puskájukkal. A viszonylag kis területre eső historikus városmag felkeresésre érdemes látnivalói közé több egyházi épület és múzeum tartozik. Az egyik legkiemelkedőbb a neoklasszicista stílusú Szent Bazilika vagy Plébánia. Itt őrzik az ország alapítójának tekintett Szent Marino koponyaereklyéjét, aki a legenda szerint kőfejtőként érkezett a Titán-hegyre Dalmáciából a 4. században Diocletianus császár keresztényüldözése elől. A múzeumok is sok érdekességet tartogatnak. San Marino, hűen önmagához, két fő „exportcikkének”, a bélyegeknek, valamint a gyűjtők által keresett aranyérméknek Filatéliai és Numizmatikai Múzeumot nyitott. Sokan látogatják antik és modern fegyvereket bemutató múzeumait is. Bár a világ legrégibb és legbékésebb köztársasága San Marino, ahol a városba bevezető Szent Ferenc-kapu íve alatt egy fennmaradt tábla figyelmeztet a fegyverek bevitelével járó komoly büntetésre, éppen itt az egyik fő szuvenír a régi fegyverek másolata. A választék is nagy a szép munkákból, kivinni őket az országból viszont már nem tilos, szabad.

A LEGRÉGEBBI

San Marino a legrégebbi ma is fennálló köztársaság, amelyet 301-ben alapított egy remete kőfaragó, Szent Marinus (olaszosan Marino). A monda szerint Marinus Dalmáciából érkezett 301-ben, és hamarosan kolostort alapított a Titán-hegyen, hogy a Diocletianus római császár által üldözött keresztényeket befogadhassa.

Emiatt a San Marinó-iak őt tekintik a köztársaság megalapítójának. Írásos dokumentum azonban csak 885-ben említi a kolostort és a körülötte kialakult települést, amelyet alapítójáról San Marinónak neveztek el.