Szemernyi Monarchia

2020.02.22. 16:00

A történelem viszontagságai hatására Trieszt ma sokszínű kikötőváros

Az észak-olaszországi kikötőváros a történelem során latin, szláv és germán kultúrák találkozási pontja volt. Az első adatok Triesztről a bronzkorból származnak, kelták és illírek nyomait találták meg a város területén.

Polgár Bettina

A város legnagyobb területen fekvő tere a Piazza Unita d’Italia, mely körül a századfordulóban épült paloták találhatóak. A tér ismert épülete a Palazzo Del Governo

Fotó: Polgár Bettina

A Római Birodalom idején a közeli Aquileia alapításával egy időben Tergeste néven kolóniát hoztak létre itt, amelynek kikötője, illetve a kereskedelmi utak találkozása egyre fontosabb szerepet játszott. A város Augustus római császár ideje alatt érte el egyik virágkorát, amikor területén bazilika, capitolium, templom, fórum és színház épült.

A közel 12 ezer négyzetméteres tér közvetlenül a tenger mellett fekszik

A Nyugatrómai Birodalom bukását követően az Isztria és a város története összeforrott. A keleti gótok, a Bizánci Birodalom és a longobárdok harcait követően 774-től Nagy Károly fennhatósága alá tartozott. A városban püspökség alakult, majd 1203-tól 180 éven át a Velencei Köztársaság ellen küzdött, de a nagyhatalom végül megszállta, majd osztrák uralom következett: megszakításokkal 1382-től 1867-ig a Habsburg Birodalom, majd 1918-ig az Osztrák Magyar Monarchia része volt, a birodalom legfontosabb hajózási és hadikikötője, egyben székhelye az Osztrák Tengermellék tartománynak. A 20. század elején Triesztet olyan nagyvárosok mellett tartották számon, mint Bécs, Budapest és Prága. A történelem viszontagságai ellenére a térség a 21. században ismét a kultúrák, az etnikai csoportok találkozásáról, a vallások sokszínűségéről ismert, Trieszt gazdag történelmével elegyítve. A város legnagyobb területen fekvő tere a Piazza Unita dItalia, mely körül a századfordulóban épült paloták találhatóak.

A város legnagyobb területen fekvő tere a Piazza Unita d’Italia, mely körül a századfordulóban épült paloták találhatóak. A tér ismert épülete a Palazzo Del Governo
Fotó: Polgár Bettina

 

A mintegy 12 ezer négyzetméteres tér közvetlenül a tenger mellett fekszik, csodaszép épületekkel körülhatárolva. A téren két szobrot találunk, a magas oszlop tetején áll VI. Károly császár szobra, míg az 1754-ben emelt Négy Kontinens díszkút Triesztet mutatja be a világnak, mint Fortuna istennő kegyeltjét. A tér ismert épülete a Palazzo Del Governo, valamint a Palazzo Del Municipio, a mai városháza, mely 1877-ben eklektikus stílusban épült. Itt található még a Palazzo Pitteri, Trieszt legérdekesebb barokk épülete 1790-ből, illetve a Lloyd Triestino Palazzo, az 1883-ban épült neoreneszánsz palota, mely a Lloyd hajótársaság székhelye volt. A tértől csupán egy rövid sétát kell tennünk, hogy megnézhessük az 1756-ban létrehozott mesterséges kikötőt, a Canale Grandét, mely a mai városkép egyik meghatározó jelképévé vált. Még ma is több tucat hajó horgonyoz a Canale Grande mentén, két helyen pedig híd szeli át. A tengertől távolabb eső Vörös híd mellett találjuk a zöldség- és gyümölcspiacot.

Fotó: Polgár Bettina

A csatorna végében áll Csodatevő Szent Antal temploma. Aki a történelmi emlékek mellett gasztronómiai élményekre vágyik, érdemes felkeresnie a velencei hatásra létesült kávéházak egyikét, melyeknek nagy hagyománya van az olasz kikötővárosban. A legrégebbi kávéház, amit okiratban is említenek, a Benedetto Capano, amely 1768- ban nyílt a San Nicolo utcában. A város nevét viseli az articsókás Pizza Triestina, de nem érdemes kihagyni a tésztaételeket, a tengeri fogásokat, illetve a népszerű mogyorós-likőrös süteményt sem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!