Jó reggelt, Fejér megye!

Küzdünk a metsző széllel, a metsző gondolatokkal arról, hogyan nyugodjon le az ember az év végi hajrá közepette, hogyan találjunk utat „lélektől lélekig”. Zörögve zúgnak a magukat még tartó utolsó levélmohikánok a fák bogain, mi pedig alattuk tapossuk a sarat és magunkban örülünk nagyon, hogy még taposhatjuk. És közben arra is gondolunk, hogy meddig még, és jó, ha ezt egyetlen napon sem feledjük el (megkérdezni magunktól).

Szétgurulnak, elpárolognak a percek, évek, akár a vízgolyócskák a fűben, és nem marad más, csak a tükröcskékben meggörbült világ emléke, ami valaha a miénk volt, amit magunkból mutattunk, adtunk, láttattunk. Vagy ha marad is, magába szívta azt a természet, a fű, a nap, és bennük él tovább.