Álljunk be a seregbe!

Hét nagy masina, tucatnál is több kis munkagép és száz dolgozó állt csatasorba, hogy felkészülten érjen minket Tél kapitány és az általa irányított csapatok előrenyomulása. Hatalmas tolólappal, tonnákat elbíró puttonyokkal, sószórásra alkalmas rakománnyal gördültek be a telephelyre a nagy teherautók. Felsorakoztak a járdaseprő- és fűnyíró adaptereiktől megfosztott, síkosságmentesítésre átalakított kisebb gépek, valamint az összes dupla fülkés platós kisteher, melyekkel a kézi munkaerőt és azok eszközeit lehet eljuttatni egyik pontról a másikra.

Mindez az igyekezet mit sem ér, ha mi, autósok nem vagyunk elég figyelmesek. Évről évre megismétlődik, hogy menne és sietne a hótoló a problémás területekre, de a forgalmi dugó rabja lesz, így hiába fontosabb a feladata, elkésik, ahogy az összes többi autós.

Az sem ritkaság, hogy a hatalmas tolólap eltakarítaná az összes havat, maradék nélkül, ha mi nem parkolnánk ügyetlenül, éppen a behavazott út szélén. Gyakori látvány, hogy a családi házban élők nem állnak be a saját udvarukra, ezért az úttesten parkolnak. Az egyik nem szeret bíbelődni a kapu nyitásával, a másik meg fél, hogy kiszökik a kutya, ezért arra kárhoztatják a hótolót és persze a közlekedés valamennyi arra járó résztvevőjét, hogy kikerüljék az értelmetlen akadályt.

Lehet a rendszert szidni és elvárni, hogy tiszták legyenek az utak, de az igazat megvallva mi is tehetünk a siker érdekében. Ha mi is elkövetünk mindent és a hómunkások is, akkor a lelkiismeretünk tiszta lehet, akkor is, ha az úttest nem az.