Szörnyű eszmék

Amikor azt halljuk, fasizmus, mindenki rosszra gondol: ördögi eszme, tesszük le a voksot mindazon hatásra, amelyek értek bennünket életünk során. Ebben az esetben nincs pardon. De ha azt mondják, kommunizmus, már sokkal árnyaltabb a kép: még mindig bőven vannak, akiknek erre a szóra nem a nagyapa rettegése, a megerőszakolt, eltűnt rokon vagy a világ kommunista diktátorainak rémtettei jutnak eszükbe. Tartja magát a vélekedés, hogy az ötlet jó, csak a megvalósítás bukott meg az önző emberi természet miatt. Azaz ma is követhető, csak faragni kellene rajta egy keveset… És amíg a fasizmus stigmát jelent, a kommunizmus – főként Nyugat-Európában ­­– divatot. Csak be kell burkolni némi liberalizmussal. Ez történt például Párizsban a hatvanas években, ahol a mai liberális európaiak némelyike forradalmár suhancként ököllel támadt a mi ötvenhatos menekültjeinkre, ha azok elmondták, mit tett a szabadsággal és a demokrácia ígéretével a szovjet tank. Nekem van barátom, aki látta, megélte ezt. A ma liberálisai nyilván nem szívesen jönnének el velem Kambodzsába, a „gyilkos mezőkre”, ahol emberi koponyatornyok emlékeztetnek Pol Pot kommunista rezsimjének rémtetteire. Egy olyan rendszerre, ahol őket – például azért, mert szemüveget viselnek – gondolkodás nélkül megölte volna az az eszme, amelynek ma, a 21. század elején annyira szeretnek megbocsátani.

Könyvespolcomon két kötet különös érdemmel van jelen. Az egyik a Harcok és bűnök című, amely részben szűkebb hazánk, Fejér megye valós történelméről, a mi valódi „felszabadításunkról” szól: a tömeges szexuális erőszakról, a gyilkosságokról, az elhurcolt férfiakról, asszonyokról, fiúkról és lányokról. A másik a Kommunizmus fekete könyve, amit francia és lengyel történészek írtak. Az a könyv 150 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát. A holokauszt kapcsán hatmillió halottról beszélnek. Nagyságrendbeli a különbség, de nem szabad belemenni egy ilyen brutális számháborúba, egy ilyen véres, hátborzongató rituáléba. Legyen elég annyi: a kommunizmus és a fasizmus közé már régen egyenlőségjelet tett a történelem. Gondolhatnánk, hogy talán eljut eddig az európai liberalizmus is, de még úton vannak a felismerés felé. Türelmesen kivárjuk, hogy megérkezzenek.