Blokád a fejekben: ilyen volt a valódi Göncz Árpád

A folyamat egyik emlékezetes állomása a taxisblokád néven elhíresült, aligha spontán akció volt, amelyről olyan film készült a közelmúltban, amely jelenleg a legnézettebb alkotás a legnépszerűbb online filmcsatornán. Ez jó hír, hiszen azt jelzi, érdekli az embereket a korszak. A Blokád című film népszerűsége tehát egyértelmű (egyébként korábban már a mozikban is az volt), nem úgy a baloldali médiában, ahol természetesen erőteljesen lehúzták a filmet, a színészeket, mindent. A támadás világos, és általam most egy mondatra leegyszerűsített oka, hogy Antall József miniszterelnököt pozitív, Göncz Árpád köztársasági elnököt pedig negatív színben tüntetik fel. Előbbi nemzeti elkötelezettségű államférfi, aki népszerűtlenséget is bátran felvállaló döntéseket hajlandó hozni az ország és a jövő érdekében, utóbbi egy népszerűségre hajtó, a liberálisok által zsinóron rángatott politikai celeb, az „Árpi bácsi”. Akinek pártja, az SZDSZ aztán simán összeborult a kommunisták utódpártjával és szabadította az országra az egykori pufajkás Horn Gyulát, a fővárosra Demszkyt.  

Az akkori párhuzam ma is tetten érhető: egy ugyanolyan lelkületű baloldal ugyanúgy külföldi érdekek mentén hajtaná végre az ország újabb kiárusítását, amit szorosabb nyugati integrációnak nevez. Pedig talán senki sem volt Antall Józsefnél jobban pártján az Európához való csatlakozásnak, csak éppen az akkori európai politika nem a mai korrupt csapatot jelentette: Helmut Kohl, Margaret Thatcher, Francois Mitterand egy másik polc, hozzá sem mérhető a mai angol, német és francia politikusokhoz, vagy éppen Ursula von der Pfizer-hez.  

Az elnyomott, Brüsszel szerint nem is létező ellenzéki sajtó (amely attól még kábé legkevesebb a média felét teszi ki a mai Magyarországon), a Blokád című film kapcsán úgy védi Göncz emlékét, hogy nekimegy mindennek, ami nemzeti, a jelenlegi kormány támogatását látva a képsorok mögött, pedig Orbán Viktorra még egy gyenge utalás sem szerepel benne. A film Gönczöt úgy ábrázolja, amilyen valójában volt: „Árpi bácsi” figuráját el lehetett fogadtatni a naiv néplélekkel, akik nem látták őt üvöltözni, nem ültek vele együtt a börtönben, ahol kiderül, kit milyen fából faragtak. Számomra éppen azért lett hiteles az SZDSZ, a korabeli liberálisok által megválasztatott köztársasági elnök alakja, mert akkoriban már újságíróként dolgoztam és átéltem a magam személyes élményeit: mindkettő Székesfehérváron született meg.  

A Szemináriumi templom mellett, a papi otthonban egy öreg pap nem sokkal a halála előtt mondta el nekem, hogy a börtönben, ahol együtt ült Göncz Árpáddal, „Árpi bácsit” nem így hívták: mivel gyaníthatóan nem ok nélkül kedveztek neki a smasszerek, egy durva sértés lett a rabneve. (Ezért fütyülték ki anno az ötvenhatosok, ezért kellett a balos híradóban meghamisítani az esetről készült felvételt.) Aztán valamivel később a rendőr-főkapitányságon, egy sajtótájékoztatón találkoztam a népszerű köztársasági elnökkel. Egyik kollégám, akiről csak azt nem tudtam, hogy a liberális, vagy a szocialista érzelmek az erősebbek benne, feltett egy teljesen ártatlan, mégis Göncznek nem tetsző kérdést. „Árpi bácsi” felkapta a maga előtt lévő poharat, ütni kezdte az asztalt, hogy azt vártam, szétfröccsennek az üvegszilánkok, közben torka szakadtából ordított, hogy mit képzel magáról a kollégám, hogy ilyet kérdez. Néztük, mint egy furcsa bogarat, amelyikre rovarirtót fújtak.  

A Gönczre kent korábbi hamis máz a Blokád című filmmel remélhetően végre a közvélemény nagyobbik része és a fiatalság számára is lekopik, és talán megérem, hogy az önkormányzati választások után a róla elnevezett budapesti közterület is arra méltóbb személy nevét viseli majd. Például egy államférfiét.