Évösszegző

2017.12.29. 11:30

Polgárdi és térsége 2017 tükrében

A 2017-es év helyi – Polgárdi, Füle, Jenő, Kőszárhegy, Nádasdladány, Sárkeszi, Sárszentmihály, Szabadbattyán, Úrhida – történéseiből csemegéztünk.

V. Varga József

Nyikos László, Polgárdi polgármestere a város kulcsával

Fotó: FMH-archív (V. Varga József)

Január

Január 3., Sárszentmihály:

Kármentesítés és természetmegújítás Sárszentmihály és Cece között. A Séd-Nádor csatorna vízminőségének javítása egy újabb lépés a hazánkban megvalósuló, az élethez nélkülözhetetlen vizeink és az azt környező élőhelyek tisztaságának megőrzését célzó tevékenységnek. A jelenlegi kármentesítési projekt várhatóan 2019-ben zárul, amelynek keretében eltávolítják a Sárszentmihály és Cece közötti szakasz medrében lévő szennyezett üledéket, valamint rendezik a meder természetközeli állapotát.

Január 24., Szabadbattyán:

Endurolovag vasparipán. Kubik Richárd a magyar válogatott színeiben 2015-ben indult először enduro világbajnoki futamon, 2016-ban eredményes évet zárt. Kiemelkedik ezüst fokozata az ISDE hatnapos navarrai enduro csapat-világbajnokságáról. Az enduromotorok hosszú távú terephasználatra készültek, nem keverendők össze a krosszmotorokkal. Maga a szó, kitartó, spanyol eredetű.

Január 27., Polgárdi:

Több mint ötszáz embert kérdeztek meg a múlt év elején arról, hogy mi az a három legfontosabb terület, amelyben fejlődnie kellene a településnek. A válaszok egy irányba mutattak az önkormányzat képviselő-testületének álláspontjával – fejtette ki Nyikos László polgármester. Előre kell lépniük az óvoda- és bölcsődefejlesztés, a munkahelyteremtés és az ipari parkok fejlesztése, valamint az aktív kikapcsolódáshoz kötődő fejlesztések, a városi területek rehabilitációja terén.

Február

Február 24., Polgárdi:

Páratlan páros. Még a kolbásztöltésnek neki sem láttak a népek, már jóízűen falatozott mindenki. Jól fogyott a sült tarja, az oldalas és a császárszalonna, de a fatálakon kínált sonkaszeletek és paprikásszalámi-karikák szintúgy. A tüzes pálinkák és a zamatos borok szapora kóstolását pedig fedje a jótékony homály.

Február 24., Füle:

Út Afrika tetejére. Antal Judit író és férje, Bánházi György fotográfus immár harmadik alkalommal tartott könyvbemutatót a könyvtárban. A szerző Igazgyöngy 3 könyve az európai kultúrától eltérő, izgalmas világba kalauzol. Az útinapló segítségével megismerkedhetünk az afrikai emberek életével és sok minden mással.

Február 27., Polgárdi:

Húsz esztendő, húsz program. A település 1997. július elején kapott városi rangot. Polgárdi kiemelten kezeli az évfordulót, és nagyszabású kulturális és szórakoztató programsorozattal készül. Az évfordulós esztendőt jubileumi bállal nyitották.

Nyikos László, Polgárdi polgármestere a város kulcsával
Fotós: FMH-archív (V. Varga József)

Március

Március 8., Úrhida:

Hiányzik a gyógyszertár. A képviselő-testület közmeghallgatásán a hivatalból jelenlévőkön kívül huszonhatan vettek részt a lakosság köréből. A település ezzel a számmal kisebb városokat vagy nagyobb községeket is „beelőz”. Amint Bognár József polgármester elmondta: ebben az évben felújítanák a világháborús emlékművet, korszerűsítenék az óvodai főzőkonyhát, megújítanák a Kossuth utca fölső szakaszát és sportparkot alakítanának ki.

Március 9., Sárkeszi:

„A vízen bátran veled járjak”. A református egyházközség alapítványa koncerttel egybekötött jótékonysági teaestet és tortavásárt tartott a faluházban a templomtető felújítására. Az Ászáf együttes Nagy Viktória lelkipásztor vezetésével koncertezett.

Március 24., Polgárdi:

Élő fotómúlt. Élő József neve fogalom szűkebb és tágabb pátriájában. Fekete bőrmellénye a motoros múltat idézi, kalapja a művészembert. Öniróniával meséli kiállításán: látja maga előtt a szituációt, amikor a színházi főpróbákon, a királyi napok színpompás néptáncfesztiválján, a sztárkoncerteken, a helyi nyári fesztiválon vagy a környékbeli falunapon ott settenkedik a fal mellett az ősz szakállú öregember, kezében a fotómasinájával.

Április

Április 21., Jenő:

Világgá dalolják öröküket. Negyvenöt éves születésnapját ünnepelte a Jenői Asszonykórus. Köszöntőkkel, tortával, műsorral és vigassággal. Hiszik, hogy mondandójuk van a jelen és a jövő számára – emelte ki jelenlegi vezetőjük, az egykori alapító tag, Kerekes Józsefné Katalin.

Jenő – betyárok és csőszleányok a szerelmesek, újszülöttek és szüretelők lakatfalánál
Fotós: FMH-archív (V. Varga József)

Április 25., Kőszárhegy:

Kőszár-hegymenet. Az idei hegymenet éppen a Föld napjára esett. A természet helyi és környékbeli barátai a mozgalom alapgondolatára építették missziójukat, miszerint évről évre felvonulnak a Szár-hegyre, és felhívják a figyelmet természeti értékeink megóvásának fontosságára. Borján Péter polgármester kiemelte: minden önkéntesnek köszöni, hogy részt vett a napokban, a hetekben a hegy tavaszi nagytakarításában.

Május

Május 6., Szabadbattyán:

A két jó Badár! Már Rodolfo megmondta: Vigyázat, csalok! Tamás finomabban fogalmaz: A közönség illúzió áldozatává válik. Sándor hunyorog: Én nem csalok, legfeljebb nagyokat mondok. Még a szeme sem áll jól. Apa és fia, Badár Sándor és Badár Tamás a művelődési házban vendégeskedett.

Május 19., Polgárdi és környéke:

Terület- és településfejlesztési operatív program. A négy település összesen 922,8 millió forint pályázati támogatáshoz jutott. Kőszárhegyen egyebek között a termelői piaccal új távlatokat szeretnének nyitni, Nádasdladányban a turisztika infrastrukturális fejlesztésére nyertek forrást, Polgárdiban óvoda és bölcsőde, Sárkesziben kerékpárút épül.

Május 25., Kőszárhegy:

Csillag-völgyi randevú. A magyar nemzeti nyílt motokrossz bajnokság második fordulóját sikeresen rendezte meg a Kőszárhegyi Moto-cross Egyesület a Csillag-völgyi pályán.

Június

Június 16., Szabadbattyán:

Várostrom békeidőben! A Vár téri vigasságok színes, látványos programjai a várostromra és a főzőcskére fókuszáltak a Kula őrtorony árnyékában. A jó vitézek szerte e honból érkeztek a battyániak hívó szavára a történelmi mustrára.

Szabadbattyán: várostrom a Kula őrtoronynál
Fotós: FMH-archív (V. Varga József)

Június 16., Úrhida:

Falusi olimpia a parkban. A negyedik falusi olimpián gyerekek és felnőttek is megmérettették magukat: az olimpikonokra népi ügyességi játékok, erőpróbák és csapatversenyek vártak. A legsportosabb család címet az Ozsváth família szerezte meg: a szülők, Péter és Rita, valamint a gyerekek, Réka (9 éves), Levente (7), Zsigmond (5) és Olivér (3 éves).

Június 24. ,Szabadbattyán:

Gyémánt és arany. Tanárt és tanítványát köszöntötték a tanévzáró és ballagási ünnepélyen a Csíkvár téri parkban. Mindkettőjük élete és pályája az általános iskolához kötődött. Varga Dezső gyémánt, Feketéné Cselyuszka Éva arany díszoklevelet vett át.

Július

Július 3., Polgárdi:

Húszéves a város! A település várossá avatásának 20 éves évfordulóját díszünnepségen köszöntötték a városházánál. Nyikos László polgármester elismerő oklevelet nyújtott át mindazoknak, akik az elmúlt két évtizedben a városért dolgoztak, köztük Borbély Istvánnak, Polgárdi előző polgármesterének.

Július 14., Szabadbattyán:

Tudtuk, hogy Elvis Presley! A folytatásos falunap péntektől vasárnapig tartott: a Gójóstól Társulat színházi estjével, Zselenszky Tamás koncertjével, vidámparkkal, kirakodóvásárral és színpadi fellépésekkel. A Királyt az egyik legismertebb hazai Elvis-imitátor, Miskolci Elvis idézte meg.

Augusztus

Augusztus 14., Polgárdi:

Motoros kikérő. A vőlegény, Endrédi Gábor a Fekete Sas Motoros Nemzetség kíséretében érkezett Polgárdiból a megyeszékhelyre, kikérni a szép menyasszonyt, Varga Anitát. A gumifüstöltetés persze elmaradt, a násznép a szelíd motorosok kíséretében indult a Hiemer-házbeli, illetve a Szent Imre-templombeli esküvőre.

Augusztus 21., Polgárdi:

Nyári fesztivál a ligetben. Húszéves városunk! – Szeretem Polgárdit! A szervezők a fentieket választották a fesztivál mottójának. A színes, szórakoztató programok augusztus 16. és 20. között várták a nagyérdeműt. A Szent István-napi ünnepi megemlékezésen kitüntetéseket adtak át. A képviselő-testület díszpolgári címet adományozott Lengyelfi Zsuzsanna házi gyermekorvosnak, a Pro Urbe-díjat Ferencz Károlyné pedagógus, Az éves köztevékenységért díjat a Polgárdi Polgárőr Egyesület kapta. Az István, a király című rockoperából részleteket mutatott be a Clara Voce Vegyes Kar és a Kissek zenekar.

Szeptember

Szeptember 11., Jenő:

Betyárok és csőszleányok a lakatfalnál. A szüreti felvonulás első megállója a Levendulás parkban lévő szerelmesek, újszülöttek és szüretelők laktafalánál volt. A víg kompánia táncra perdülve öt helyszínen hívogatta a sokaságot az esti szüreti bálba.

Szeptember 16., Sárkeszi:

Peter Srámek mosolya. A nagymama lányunokájával készít szelfit Péterrel. Az énekes nyitott, közvetlen, a falunapon mindenki odavan érte.

Október

Október 12., Füle:

Legyen a kereszt az élet forrása! A Keresztelő Szent János születése katolikus templom egy monumentális, mindkét oldalán festett, ikonszerű kereszttel gazdagodott, Najgyenov Vlagyimir ukrán származású festőművész és fia, Najgyenov Vlagyiszlav festőművész, restaurátor alkotásával.

Október 21., Polgárdi:

Izlandról jöttem, mesterségem címere... Mikor „kiköltöztek” a szigetre, mindenki előtt világossá tették, dolgozni mennek a távolba – mondja Gabrieli-Kiss József énekművész, karnagy. Elérték, amire vállalkoztak, felépítették idegenben is a felmenő rendszerű zenei képzést. Tavaly óta újra itthon élnek.

November

November 9., Nádasdladány:

Két juharfa az ikreknek. Az önkormányzat második éve, két felvonásban köszönti a falu legifjabb polgárait. Először a falunapon, 20 ezer forintos támogatással és ajándékkal, azután ősszel, az újszülöttek faültetésén a sportpálya melletti játszótéren.

November 30., Polgárdi:

Közmeghallgatás. Fejlesztésre 2,3 milliárd forint pályázati forrás jut 2019-ig a városban. A kérdések sorában elhangzott: mi lesz a Fekete Sas motoros találkozó sorsa? Az álláspontok közeledése érdekében a felek januárban megkezdik az egyeztetéseket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!