Ohmann Béla, Fehérvár szimbólumának megalkotója

A halálának 50. évfordulóján eddig megemlékezésre sem méltatott szobrásznak és éremművésznek kilenc alkotása található Fehérváron, nagyon sok az országban és a fővárosban, köztük az egyik legismertebb Budavár visszavételének emlékműve, vagyis a Rohanó angyal a Bécsi kapu téren. Annak ellenére, hogy a munkásságát bemutató, megfelelően értékelő nagymonográfiát még nem írtak róla, a két világháború közötti időszak elismert alkotójaként említik különféle művészettörténeti források, utalva fontos megbízásaira köztéri szobrászként, köz- és magánépületek, templomok díszítőjeként.

Műveit egyaránt bemutatták hazai és külföldi kiállításokon, s értékmérőként olyan díjakkal tűntették ki, mint a milánói Triennálé ezüstérme és nagydíja 1933-ban és 1940-ben, az 1937- es párizsi világkiállítás nagydíja és az állami iparművészeti nagy aranyérem 1938-ban. A Budapesten 1890. március 6-án született Ohmann Bélát, az életútját méltató író/ kutató, Prohászka László „a 20. századi magyar szobrászat és egyházművészet kiemelkedő egyéniségének” nevezi a helyi irodalmi és közéleti folyóiratban, a Várban megjelent korábbi tanulmányában (X. évfolyam 4–5., egyesített szám, 2015). Életrajzából kitűnik, hogy az Iparművészeti Iskolán 1911– 1914 között díszítőszobrásznak tanult, viszont csak 1921-ben szerzett diplomát, mivel az első világháború miatt behívták katonának. Négy év szolgálat után tartalékos állományba került mint főhadnagy. Ezután egész alkotómunkáját meghatározó tanulmányutat tett Olaszországban, Németországban és Franciaországban.

Ha gazdag életművét el kívánjuk helyezni a 20. századi stílusáramlatok valamelyikében, akkor leginkább az avantgárd stílusirányzatokkal szembeforduló neoklasszicizmus jellemző rá, s így leginkább a római iskola (az olasz Novecento magyar követői) képviselői közé sorolják. Ohmann Béla székesfehérvári szobrai közül legnevezetesebb az Országalma. A koronázóváros történelmi jelentőségét hangsúlyozó vörösmárvány díszkút Fehérvár szimbólumává vált, hivatalos elnevezése, a Fehérvári jog alig ismert. A mű központi elhelyezése a Városház téren szinte ráirányítja a figyelmet. Meghatározó jelképe a város imidzsének, népszerű találkozási hely, alkalmas a megpihenésre, és az emlékőrzők fotói itt készülnek a leggyakrabban. Talán nem is sejtve, hogy háromnegyed évszázad (1943) óta az Országalma tanúja volt a városon „átvonuló” legújabb kori történelmi eseményeknek, s márványkeresztje helyett még idegen hatalmi jelkép is került a tetejére.

Ma az eredeti szépségében helyreállított, Kocsis Balázs által 2012-ben restaurált Országalma gömbje, kőoroszlánjai, címerpajzsai kőré minden évben a legszebb virágkompozíciók kerülnek a Pünkösdi Virágálom kreatív virágkötőinek köszönhetően. Mind hangulatában, összhatásában és városképileg is – egyben Ohmann művészi pályafutásának alakulásában – kiemelkedő alkotás Fehérvár humanista prépostjának, Kálmáncsehi Domonkosnak a szobra. A Szent István-emlékévben, 1938-ban felavatott szobor kerek 80 éve áll a Szent Anna-kápolna mellett, tekintetét a bazilikára emelve. Elgondolkodtató, hogy az egykori székesegyház és a koronázási ereklyék őre jóval előbb kapott szobrot Fehérváron, mint Mátyás király, akinek diplomáciai küldetések teljesítésével is a szolgálatában állt. (A szobor kicsinyített, fából faragott mása a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van.) Szinte felemelkedik a térből és környezetéből a Prohászka- emlékmű angyalalakja, pillérjének domborműve a város neves püspökét, Prohászka Ottokárt ábrázolja. A Weichinger Károly építész közreműködésével készült monumentális, 14,2 m magas kompozíció a középkori városfalat zárja le, Ohmann méreteiben is egyik legjelentősebb műve.

Városképbe illő

A korabeli MTI-tudósítás 1943-ban ezt írta róla: „Az új emlékmű nemcsak eszmeileg és művészileg szerencsés megoldás, hanem újabb példa arra, hogyan lehet egy emlékművet szervesen beilleszteni a városképbe. A székesfehérvári szoborállítások egyik jellemzője, hogy azokkal a városkép egy-egy megoldatlan kérdése is megnyugtató megoldást talál.” Vajon mennyiben szempont ez a mai műalkotások elhelyezésénél? A város „vándorló” szobrai közé tartozik a művész Magyar vitéze, amely épületszoborként a lebontott Vitézi Székházat díszítette, majd a Fő utcán a rendház tűzfalára került, míg kiszorította onnan Melocco Miklós Mátyás király emlékműve. Végül egy Ady Endre utcai sarokházon találták meg a végleges helyét. Valószínű, a tősgyökeres fehérváriak közül is a kevésbé ismert Ohmann-alkotások közé tartoznak: a Szent József és a gyermek Jézus – a város hajdani főépítésze, Schmidl Ferenc villájának a homlokzatán; a Fő utcai banképület homlokzatdíszítése.

Remekművek

A városháza dísztermének falán elhelyezett Szent István- és Árpád-kőszobor a művész „rejtőzködő” értékei közé sorolhatók. Ugyanígy a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum gyűjteményét gazdagító, márványtalapzaton álló Mater dei (Szűz Mária Isten Anyja) bronzszobor (1948), amelyet Smohay András múzeumigazgató közlése szerint eredetileg Kisteleki István plébánosnak ajándékozott a belvárosi egyházközség. Valószínűleg sokan szívesen látnák az Ohmann Bélát és munkásságát bemutató emlékkiállítás megrendezését Székesfehérváron!