A Sárosi István új drámájából készült előadás, a Trianon grandiózus történelemóraként értelmezhető

Sárosi István kortárs író drámájának ősbemutatója, premiere szombaton volt a Vörösmarty Színház nagyszínpadán. Szikora János rendezése nagyot vállal: színpadra viszi a trianoni békediktátumhoz elvezető politikai döntések megfoganását, a hatalmasok háttér- és titkos tárgyalásait, sőt a dolgok ismert alakulásának egyes évszázados előzményeit is. A szerző saját felmenői, a felvidéki Poprád város egykori polgármestere, Förster Kálmán visszaemlékezéseit és Hermann Ernő katona hadifogolynaplóját is felhasználta a színdarabhoz, természetesen ezek az előadásnak is szerves részei. Levelek, jegyzékek, szerződések, újságcikkek dialogizálva, mind-mind elérhető forrás, de ilyen egységbe szerkesztve, rendezve alighanem még soha nem volt olvasható, látható.

Az előadás tere egy bírósági tárgyalóterem: az előszínpad síkjához képest megemelt, falambériával borított U-alakú építmény az uralkodó, amely bírósági esküdtek, országgyűlési széksorok, a békekonferencia nagytermeként egyként funkcionál. A középen kapott rész válik kisebb tanácstermek, irodák, kávézók, pulpitusok helyévé. Egyre változón, az ügyes színpadgépészet segítségével, egyes térelemek felemelésével, visszasüllyesztésével módosul a tér.

A színpad elején, két oldalt foglal helyet a két narrátor, vagyis persze nem narrátorok ők, hanem a napjainkban tető alá hozott fiktív nemzetközi törvényszék két nemzetközi jogásza. Egyikük, a svéd Gustavson (Gáspár Sándor) a vesztes Magyarországot, a másik, a kanadai Macfield (Seress Zoltán) a győztes békecsinálókat képviseli.

Bár megszólalásaik összessége árnyalt, nem egyértelműen a jó és a rossz küzdelmeként mutatják be a múltat

A felépítmény alsó részén kivetítő működik, ahova az éppen aktuálisan megelevenedett, valós történelmi időpillanat – tárgyalás, párbaj, egyeztetés, gyilkosság – helyszínét és időpontját vési a néző agyába a rendezés. A nézőtér szélein statiszták ülnek, ők is az esküdtszék tagjai, néha közbekérdezésekkel görgetik tovább a tárgyalást. S hogy kik még az esküdtszék tagjai? A közönség minden tagja.

Az előadás folyásában rengeteg rövid, beszélgetős jelenet zajlik a színen. Kevés az akció, így rendkívüli feladat hárul a színészekre

Jellemző példa Tisza István és Károlyi Mihály párbaja, amely amint elindul, kardjaikat kirántják a felek, máris megáll. Kimerevedik a pillanat. Az egyik jogi szakértő közbeszól, és elmondja, miként zajlott le a – valóságban is megtörtént – viadal. A pengeváltás a színen csak szóban történik meg, nem csattannak a kardok. Filmszerű fázisai az előadásnak ezek a jelenetek, amikor is az egyik jogász a „felkonferált” és már zajló történelmi eseményt – mintha megnyomná a szünetgombot – kimerevíti.

Ilyenkor a jogászok gyakran besétálnak a játszók közé, akik rezdületlenül tartják ki mozdulatukat, mimikájukat. A jogászok magyarázattal, lábjegyzetekkel tűzdelik meg az eseményeket, rávilágítanak a történelmi szereplők esetleges tévedéseire, hibáira, bűneire. Így kerül többek között az 1910-es évek amerikai kongresszusa előtt felszólaló Wilson elnök mellé a színen a huszonegyedik századi védőügyvéd.

Az első felvonás jelentős része a történelmi szereplők, az életre keltett panoptikumfigurák bemutatásával telik, a második felvonás során a korábbiakhoz képest gyarapodó hosszabb jelenetek egyre átélhetőbbé teszik az előadást. Egyszersmind, ahogyan a szereplőket bemutató jogászok narrátorfunkciója csökken, ők is egyre erőteljesebben vehetnek részt érzelmileg is, Gáspár és Seress játékába is mind több drámaiság vegyülhet.

A fehérvári Trianon-előadás hatalmas falat, megsüvegelendő vállalkozás. A nézőnek félre kell tennie megszokott színházolvasói technikáját – ez a téma érzékenysége miatt alighanem magától megy –, s ha ezt megteszi, különleges élményben, tanulságos tudásbővítésben lesz része.

A teátrum színművészei mellett színre lépnek a Szabad Színház és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatói is.