A mesék, a magyar hagyományok és szokások felelevenítésével hangolódik a dinnyési család a húsvétra

Dinnyésen él a Jávorfi-Bognár család, akik nagyon szeretik a húsvétot, a készülődést is rég megkezdték már.

– A húsvét számunkra a tavasz, a megújulás ünnepe is. Nem vagyunk vallásosak a szó hagyományos értelmében, de hiszünk a feltámadásban és a csodákban. Itt is a várakozás és a rákészülés a legfontosabb, mint advent idején – mondja Ágnes, az édesanya, aki krea­tivitását a hétköznapokban, gyermekeivel való foglalkozásai közben is kiélheti. Mint meséli, gyerekkorától kezdve mindig jelen volt életében az alkotás. – Emlékszem, akkor még kivágós tojástartókat készítettem papírból, amit gyönyörű pillangókkal lehetett díszíteni, és persze nagy szó volt a tojásra rázsugorodó műanyag fólia a változatos mintákkal. Soha nem unatkoztam. Ha nem olvastam, akkor valamit alkottam. Mindig egyedi, saját kézzel készített ékszereim voltak, batikolt, hippis ruháim. Élveztem már akkor is új technikákat kipróbálni. Rengeteg kézműves könyvem volt – emlékezik vissza a kezdetekre az azóta kétgyermekes édesanyává lett Ágnes, akit fiatal felnőttként ragadott magával a népi kultúra. És hozzáteszi: az organikus művészet, a funkcionalitás, a mindennapi tárgyak szépsége, na és a folklór. – Imádok énekelni és táncolni is, na és persze játszani! – teszi hozzá. Ezért láthatjuk őt is az Iglice Népdalkör fellépésein, csodás népviseletben, társaival együtt énekelni.

De, nem tagadja, színes egyéniségéhez hozzátartozik a modern művészet, a design is, amely szintén elbűvöli, ahogy a színek, a formák, a textúrák és a fenntartható divat is

– Ennek kettőse adja egyedi ízlésem, ahogy viszonyulok a világhoz és az ünnepekhez. Tehát egy sajátos világkép ez, ami a magyar hagyományokon nyugszik, kicsit továbbgondolva, maivá téve.

Ezt teszi a mindennapokban is munkája során, hiszen – mint az közösségi oldalán látható – a fenntartható divat jegyében egyedi, színes ékszereket és sálakat készít pólófonalból és hordozókendő-­darabokból, legújabb alkotásai pedig a manóvilágból bújnak elő. A másik „munkahelyén”, a Tulipiros Játékműhelyben pedig sógornőjével együtt a tudás továbbadását tűzték ki célul, na de azt is játékos, kreatív formában, a hagyományokra építve.

– Igyekszem mindig az adott ünnep „kellékeit”, szereplőit számba venni, azokat becsempészni az ünnepvárásba. Így alakult ki a családunk önálló szokásrendje. Húsvétkor mindig van kalács, locsolás és természetesen tojásfestés hagyományos technikákkal – meséli Ágnes, akihez a húsvéti készülődéskor az írókázás, a tojások hímzése áll legközelebb. Varázsa van annak – mondja –, hogy ezt csak egyszer egy évben csinálja az ember. – A minták felvitele méhviasszal a tojásra nagy koncentrációt igényel, ez egy meditatív tevékenység számomra, ismerve az ősi motívumok jelentését, beszívva a méhviasz illatát. Nekem ez a tevékenység és a hímes tojás elkészítése a húsvét esszen­ciája. A feltámadást, a természet folyamatos megújulását hordozza magában. Ez akkor tudatosodott bennem, amikor egyszer karácsony előtt kellett tojásokat írnom egy barátnőm kiadványához, ami az írott tojásokról szólt. Na, akkor nagyon nem esett jól írni a tojásokat, valahogy nem akkor volt ott az ideje.

A piros tojásokat szereti, szögezi le, náluk csak az készül, hiszen a vörös az élet színe. – De az ecettel maratott tojások eleganciája is el tud bűvölni. És természetesen készítettem már gyimesi sokszínű írott tojást is, ott kész logikai feladat végiggondolni, hogy melyik mezőt mikor fedjük le, hogy a kívánt minta kialakuljon – meséli. Ágnes általában lakókörnyezete tájegységének mintakincsét használja.

– Csoda erejük van az ősi motívumoknak a mintákban, és a végeredmény, ahogy az ember visszatörli a meleg viaszt, fényt adva a piros hímes tojásnak, az pedig varázslat.

Mióta gyermekeik vannak, azóta természetesen általuk is alakult az ünnepvárás. A húsvétra többféle módon hangolódnak: – Kislányomnak a dinnyési óvoda ad nagyon jó alapot, számtalan dolgot készítenek mindig, és átbeszélik az ünnepeket, várakoznak. Fiam pedig a székesfehérvári Waldorf-iskolában tanul, ahol az ünnepvárásnak szintén misztériuma van. Itthon kézműveskedünk is természetesen. A változatos anyaghasználatra helyezem a hangsúlyt, a papírt, ragasztást, festést túllépve, olyan technikákkal ismertetem meg őket, ami mindkettőjük korosztályának – a kislány 4,5, a kisfiú 8 éves – kihívás lehet, de ez egyre könnyebb feladat.

Az édesanya ízlése természetesen megmutatkozik a mindennapi tevékenységeik során és az ünnepi készülődésben is. Ágnes, saját bevallása szerint a naturális, természetes anyagokat használó, ízléses dolgokat szereti, a túldíszítettség nem az ő világa. A lakást sem aggatja tele mindennel. – Idén fonalból készítünk többféle dolgot. Pompon nyuszit és csibét, hóvirágot dróttal kombinálva, és a hagyományos tojásdíszítő motívumokat kartonpapír tojásokon fogjuk kihímezni. Közben megbeszéljük az adott technika buktatóit, a felhasznált alapanyagok ismertetőit, az ünnep részleteit, Jézus életét, a népi hagyományokat, és mi hogyan volt régen. Adventben rengeteget éneklünk, akkor az is az ünnepvárás része, a húsvéti ünnepkörből ez kimarad. Böjtben nincs mulatság.

Az idei ünnep azonban más lesz náluk is.

– Legfájóbb a locsolás elmaradása, hiszen tavaly volt az első év, hogy igazán izgalommal vártuk szép hímes tojásokkal, hogy ki jön Zsófihoz locsolni, Miklós pedig a locsolókörút végén büszkén mutogatta, mivel telt meg a kosara – mondja az anyuka, aki a hagyományos tojásfestés, kalácssütés, locsolás hármasán túl, húsvétkor azért továbbra is várja gyermekeivel a nyuszit. Persze ezt sem akárhogy! Hiszen náluk a nyuszi furfangos térképet hoz, aminek állomásait fel kell kutatni, úgy lehet megtalálni az ajándé­kokat.