Állatvilág

2016.11.20. 10:19

Pákozd környékén látták utoljára Lolát, aki úgy tűnik, mégsem tart Szerbia felé

Pákozd-Sukoró – Ahogy arról a héten már több alkalommal is hírt adtunk, eltűnt egy alig két hete, illetve most már három családhoz került kis agár Sukoróról. A Vadmadárkórház vezetője és családja égre-földre keresi Lolát. Utoljára Pákozd környékén látták!

S. Töttő Rita

Nagy erőkkel keresik szinte már az egész országban Lolát, Berkényi Tamás állatorvos és családja kutyáját, aki a jelek szerint szerencsére még él A Vadmadárkórház vezetője ugyanis nem rég vett magához egy 2 éves whippet agarat, aki egy sajnálatos esetnek köszönhetően megszökött otthonról. A kutyus még nem ismerte a környéket és új gazdáit sem, egyszerűen csak nekiindult a világnak, amikor véletlenül nyitva felejtették az ajtót a házban. Eltűnése után mozgósítottak mindenkit, hogy aki látta, jelezze nekik. Először, az eltűnése utáni napon látták Gárdonyban, majd ezt követően Baracs és Nagyvenyim között vélte látni valaki a Duna parton.

A család már mindenkinek szólt: önkormányzatoknak, gyepmestereknek, erdészeknek, vadászoknak, állatvédőknek, sőt, azóta jutalmat is kitűztek a megtalálónak. A Duna parti riasztás azonban valószínűleg téves volt, hétvégén ugyanis Pákozd környékéről kaptak híreket a kutyáról. Valahol itt bolyong a környéken, jó lenne befogni minél előbb, ehhez kérik mindenki segítségét!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!