Bemutatjuk a soponyai perzsa agarakat

Az Olaszországból a Balaton, pontosabban Siófok közelébe érkezett Lunghi Silvana már Itáliában is kutyákkal foglalkozott. Hazánkban idestova tíz éve él, s tizennyolc éves kora óta megszállottja egy fajtának: a perzsa agárnak, más néven salukinak.

– Amikor az első saluki kölyökkutyát megpillantottam, rögtön a fajta szerelmese lettem. Nincs is szükségem más fajtára – indokolja, miért tart ennyi ebet otthon. Majd hozzáteszi: – Tenyésztőként szerencsésebb is, ha csak egy fajtával foglalkozom, így nekem is könnyebb kiismerni a kutyákat.

Hiszen bár a perzsa agarakra általánosságban igaz, hogy mozgásigényük nagy, természetük egyénileg különbözhet a másik kutyáétól.

– Folyamatosan figyelek rájuk. Sokat sétálok, birkózom velük, és rendszerint elkísérnek a kerékpáros útjaimra is. A kutyáim nagyon igénylik a figyelmet, többségük erősen ragaszkodik hozzám mint gazdához. Velük erősebb kapcsolatot is kell kialakítanom, gyakoriak a közös foglalkozások, máskülönben vadabbá válhatnak – részletezi Silvana.

Mindemellett az általa nevelt perzsa agarak rendkívül falkaközpontúak, vadászösztönük különösen kiskorukban volt magas, de gondjuk az űzési kedvvel sosem volt. Külsejüket tekintve szőrzetük alapvetően rövid és sima, ám fülük és farkuk mintegy kétharmad részét hosszú és dús szőr borítja. A fajta többféle színben is pompázhat, mint ahogyan az Silvana kutyái esetében is látszódik: kinézetük lehet egyszínű fekete, fehér, aranyvörös, valamint fakó sárgásbarnás, azaz úgynevezett Izabella-színű. Persze ezek keveredése sem kizárt.

A kan perzsa agarak 65–70 centiméter, a szukák 63–69 centiméter marmagasságúak (ez a talaj és a kutya lapockái felett kidomborodó rész távolságát jelenti). Testtömegük 20 és 30 kilogramm között mozog.

A lakásban tartott saluki nyugodt, a hozzá hasonló ebekkel, illetve az állatot tisztelő gyermekekkel jól kijön – főként, ha ehhez kölyökkorától kezdve szoktatták. Azonban más háziállatokkal nehezen barátkozik, hiszen vadászösztönét nem igazán tudja levetkőzni.