Alapvető feladatok

2021.02.11. 15:00

Jó gazdák legyünk, ne csak állattulajdonosok

Napjainkban talán egyre többen fogadnak örökbe állatokat, de a legelszántabb, legmotiváltabb örökbefogadók is véthetnek hibákat, amik bonyolítják az összeszokást és az együttélést.

Baráth Eszter

Ha kiegyensúlyozott környezetet biztosítunk állatainknak, meghálálják azt

Fotó: Shutterstock

A felelős állattartás alapjai a legtöbb ember számára egyértelműek és kézenfekvők, azonban nem ritka, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni a legalapvetőbb dolgokat is. Sokszor találkozhatunk azzal, hogy valaki hirtelen felindulásból, minden további feladat és kötelesség végiggondolása nélkül fogad örökbe háziállatot. Talán ez legtöbbször húsvét környékén fordul elő, amikor a kisgyermekek nyulat kapnak, de az év bármely szakában számtalan kutya és macska végzi az út szélén. Szerencsés esetben egy háziállat 10–15 évig jelent társat, amiről gondoskodni kell, ám sajnos rengetegen kerülnek a menhelyekre, sőt az örökbefogadottak közül is sokan visszakerülnek oda.

Ugyanakkor jelentős problémák okozója lehet az is, ha a gazdák a kutyát az általuk elképzelt képre próbálják formálni. Nem veszik figyelembe fajtája jellemzőit és tulajdonságait, olyan közös elfoglaltságokat erőltetnek rá, melyeket a kutya sokszor egyáltalán nem élvez. Például egy nagy munkaigénnyel rendelkező állat nem tudja elviselni az egész napos semmittevést és pihenést, ugyanakkor ez fordított helyzetben is feszültséget jelenthet gazda és állat között.

Emiatt is rendkívül fontos felmérni és tisztában lenni saját életvitelünkkel és alapvető temperamentumunkkal. Tudnunk kell, hogy napirendünkbe és életünkbe belefér-e például egy vizsla magas mozgásigényének kielégítése. De nemcsak a mozgásigény miatt kell alaposan végiggondolnunk és megterveznünk a közös életünket. A megfelelő fekhely kialakítása is nagy feladat lehet az újdonsült gazdáknak. Előfordulhat viszont, hogy az új családtag nem azt a helyet választja, amelyet a család gondosan kialakított neki. Ekkor semmiképpen nem szabad kényszeríteni a kutyát, hagyni kell, hogy azon a helyen telepedjen le, amit a legjobbnak talál. Amikor ez kialakult, és megfigyeltük, hol szeret a legjobban, áthelyezhetjük a neki szánt fekhelyet, hiszen mindkét oldalról nagy alkalmazkodást jelent az együttélés.

Ha kiegyensúlyozott környezetet biztosítunk állatainknak, meghálálják azt
Fotó: Shutterstock

Bár néhány dologban engednünk kell, hogy a kutya hozza meg a döntést, alapvetően a gazdának kell a „falkavezérnek” lennie. Szükség van a szigorra és a fegyelemre annak érdekében, hogy a lehető legtöbb dologra megtaníthassuk házi kedvencünket. A tanítással és a tanulással szintén számos feszültség és nézeteltérés kerülhető el, és nem utolsósorban az összetartozás érzését erősíti és a kapcsolatot is mélyíti a felekben. Az alapvető vezénys zavak ismerete számtalan helyzetben segítheti az együttélést és az alkalmazkodást is. A tanítással pedig nem keretek közé zárjuk kutyáinkat, hanem éppen ellenkezőleg, teret adunk neki. Abban az esetben, ha tudja a szabályokat és be is tartja azokat, sokkal többet mehet gazdájával, sokkal több időt tölthetnek együtt.

Sok esetben kölyökállatok kerülnek az utak szélére, dobozokba, a menhelyekre, ugyanis sokan nem gondolnak az ivartalanításra. A legtöbb család nem szeretne kiskutyákat, de ennek megelőzéséért tenni is kell. Szukák esetében a legjobb megoldás az ivartalanítás, hiszen ezzel nemcsak az új jövevények érkezése előzhető meg, de az idősebb korban jelentkező betegségek is, például az emlőrák vagy a méhgyulladás. Ennek anyagi vonzata sokakat visszatarthat, de számos helyzetet megelőzhetünk vele.

Azzal, hogy valamilyen állatot a családunkba fogadunk, rengeteg felelősséget veszünk a vállunkra. Mindezeket ugyanakkor mérhetetlen szeretettel és ragaszkodással hálálják meg a kedvencek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!