Amit a diák megmutathat

Úgy alakult az idén, hogy a Hírlap munkatársa közölhette a hivatalos eredményhirdetés előtt az információt Szűcs Sándorral, a fehérvári Tóparti gimnázium igazgatójával: idén is, most már tizenegyedik alkalommal vehetik át a fesztiváldíjat, vagyis az odaadható legmagasabb elismerést. A direktor rögvest maga mellé vette két diákját: mert majd így korrektebb lesz a vélemény. 

Csala Barbara a sótájm kategóriában indult, az információ közlésére már lelazult a versengésből, kösz szépen, a suli megérdemelte, az biztos. Fiatal úr segít az örömben, Máhr Dániel, aki szintén sikeresen szerepelt a hétvégi fesztiválon. Az ifjú hölgy és a lelkes legény gyorsan megegyeznek abban, nem véletlen, hogy ismét a Tóparti lett a megyei partiban az első: summázatuk szerint azért, mert ide valóban tehetséges diákok járnak. Amit lehetett, azt kihozták önmagukból. Dániel pesze tódítja Barbarát: egész évben ezen dolgoznak, aztán a végén így sikerül. Csillogó szemekkel hallgatja tanítványait az igazgató, majd összefoglalja a lényeget. Végighallgattam a diákokat, büszke vagyok rájuk. Pontosan fogalmaztak. Mindenre igyekszünk szisztematikusan felkészülni. Vagy itt, vagy másképpen, de a tehetséges diákoknak megtaláljuk azt a lehetőséget, ahol érdemben szerepelhetnek. S a kollégákat is hadd tiszteljem meg, a tantestületünk tíz százaléka aktívan részt vállalt az idén is a megyei diáknapok lebonyolításában. A hozzánk járó gyerekek szeretik megmutatni, hogy mit tudnak. Nem csak egy-egy versenyre készülnek, folyamatosan ott akarnak lenni az élmezőnyben. Gratulálok nekik, hogy ez most is sikerült.

Természetesen nincs megyei diáknapok, ha nincs juhászzsófi . Juhász Zsófia, a Fejér Megyei Művelődési Központ igazgatója - róla szokás mondani, tessék már odafigyelni a szemrebbenésére. Most ezt megtettük. Kellő alázattal a diáknapokat záró gála előtt három perccel, de a juhászzsófit így sem sikerült kihozni a sodrából, pillanatnyi ritmusából. Rögtön mondta: - Ez az az alkalom, mert egy diáktalálkozónak ez az üzenete, hogy végre meg lehet mutatni, többek vagyunk, többek is lehetünk. A diákok ebben a végtelenségig partnerek: a kötelezettségeket, a fellépési sorrendet tudomásul veszik és betartják - ám amikor érzik, hogy ez már a szabadidő, akkor azt is tudják és úgy viselkednek. Ez nem baj, ez így működik. Hadd tegyem hozzá: több mint harminc éve! S a tehetségek mindig előkerülnek!

- Nagyon örülök annak, amit láttam és hallottam, mert rendkívül felkészültek voltak a fiatalok - összegzett a zsűri nevében a versmondók fellépései után Bobory Zoltán előadóművész. - Azt mondjuk, hogy a mai nem a költői lélek kora, erre kellemes meglepetésünkre megjelent a színpadon közel száz fiú és leány, akik a versmondást választották önmaguk kifejezéséhez.

Számosan szavaltak szép magyar verset (például Wass Albert műveinek sokan örültek nagyon), de feltűnő volt, hogy kevesen választottak művet kortárs költőtől. Bobory Zoltán szerint a hiány oka, hogy a mai diákok nem ismerik ezeket a verseket, de ez nem az ő hibájuk.

- Valahogy meg kellene értetni az iskolákban, hogy a költészet és a magyar nyelv az utolsó menedékünk - folytatta. - Annak ellenére, hogy minden hatás ellenünk van, a versek szeretete mindig reményt ad és lelkesítő... Több időt kellene fordítani erre az iskolákban, de tudom, a gyerekek leterheltsége miatt nagyon nehéz a jelenleginél több energiát mozgósítani a verstanításra és -tanulásra.

A témaválasztásról szólva szembetűnő volt, hogy míg a korábbi években kevés volt a könnyedebb, szórakoztatóbb mű, idén ezzel egy kicsit túlzásba is estek a diákok.

- A versmondás lényege, hogy saját magát, saját gondolatait fejezze ki a szavaló, a kortárs művek hiánya pedig azt mutatja, nincs válasz korunk nagy kérdéseire, kevés a segítő szó ahhoz, hogy úrrá lehessünk a jelen nagy problémáin. Pedig tudjuk, hogy van belőlük éppen elég.

Bobory Zoltán elmondta: a szavalók nagy részénél kisebb beszédhibát véltek felfedezni a zsűri tagjai. Ezeket a bajokat az iskolákban lehetne orvosolni, de a tapasztalatok szerint ilyesmire végképp nem marad idő a tanórákon.

Egy tehén szerelmes lett a szép bikába, / minden vad bikának legvadabbikába. / Vonzalmát megírta egy marhalevélben / nagyjából eképpen... , kezdte Romhányi József: Marhalevél című versét Kuti Dorottya, aki sokak szerint egyike volt a legszebben szavalóknak a Fejér Megyei Diáknapok vers- és prózamondó versenyén. Dorka jelenleg a Tóparti gimnáziumban tanul, s barátaival régóta tervezték, hogy megmérettetik magukat: mivel kodályosok voltak, a legtöbben zenés produkcióval készültek.

- Az egyik barátom hegedül, egy másik sztepptánccal lép fel. Én magam is szerettem volna énekelni a versmondáson kívül, úgy volt, hogy egy tercettet adunk elő két barátnőmmel, ám sajnos egyiküknek el kellett utaznia, s kettesben nem az igazi a tercett... Így maradt nekem a szavalás, amit szintén nagyon szeretek. Ez a harmadik versenyem.

Ám nem csak a vers és a versengés csábította Dorkát és barátait a diáknapokra:

- Nagyon jó, hogy ingyen bemehetünk az uszodába, este pedig megnézzük Kelemen Angelika koncertjét. Már csak azért is, mert hozzá készülök jazzéneklést tanulni...

Olyan volt a diáknap, mint az azokon résztvevők. Bátor, újdonsült, kajla, boldog és alkotó. A riporter a tegnap délutáni gálán a Vörösmarty színházban a színpad mögötti takarásban értette meg igazán, miről is szól ez a történet: a színházi ügyelőt, a kellékest alakították a résztvevők, figyelve mindenre, hogy a kortársaik pontosan lépjenek majd be a deszkákra. Egy tini ledorongolt: Nem igaz, azzal a nagy agyával nem veszi észre, nekem most arra kell figyelnem, hogy a Nikinek pontosan mikor kell belépnie! .