Belföld

2009.06.16. 16:03

Sólyom újra Baka Andrást jelölte főbírónak

FMH - Ismét Baka Andrást jelölte Sólyom László államfő a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökének kedden - tájékoztatta az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) szerdán.

feol.hu

Az KEH közleménye emlékeztetett arra: a két nagy parlamenti frakció nyilvánosan támogatásáról biztosította Baka Andrást - akinek a megválasztását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is támogatta -, a jelölt azonban a hétfői szavazáson mégsem kapta meg a szükséges többséget.
"Ez megrendítette a parlament szavahihetőségét, és ezzel az államszervezet demokratikus működése sérült. Az államfő szerint csak a nyilatkozatokkal összhangban lévő szavazás képes orvosolni ezt a sérülést" - olvasható a közleményben. 
    
Az LB korábbi elnökének, Lomnici Zoltánnak 2008 júniusában járt le a mandátuma. Baka Andrást az államfő először 2008 májusában jelölte a főbírói posztra, azonban - csakúgy, mint hétfőn - akkor sem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados parlamenti támogatást. Sólyom László ezután kétszer is Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét jelölte, ám sem 2008 decemberében, sem idén márciusban nem volt meg a szükséges parlamenti támogatás, így jelenleg az LB egyik kollégiumvezetője áll a Legfelsőbb Bíróság élén.
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!