Belföld

2009.07.27. 16:35

Massa már nincs életveszélyben - levették a lélegeztetőgépről, beszélt családjával (frissítve)

FMH - A Felipe Massát műtő orvos szerint a Ferrari Forma-1-es pilótája nincs már életveszélyben, azonban szemsérülése kihatással lehet további sportolói pályafutására. Estére jelentősen javult az állapota: levették a lélegeztetőgépről, és már beszélt is családjával - jelentette be Grósz Andor katonai főigazgató-helyettes a sportolót kezelő Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) hétfői sajtótájékoztatóján.

feol.hu

Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó Veres Róbert elmondta: nem lehet tudni, hogy a Magyar Nagydíj szombati időmérőjén súlyosan megsérült brazil versenyző bal szeme milyen mértékben károsodott. Massa állapota stabil.
Az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK), közismert nevén Honvéd Kórház sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta: az este 6 órakor tartandó sajtótájékoztatón számolnak be Massa állapotáról, addig nem kommentálják a híreket.
A pilótát hétfőn meglátogatta Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke. Hangsúlyozta: a legfontosabb Massa állapota, azonban a csapat nem várhat túl sokáig azzal, hogy eldöntse, ki helyettesíti majd a brazil versenyzőt.
(MTI)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!