Belföld

2009.08.02. 13:50

Fidesz: Draskovics nem úszhatja meg egy bocsánatkéréssel

Budapest - Megengedhetetlen az a hisztéria és zavarkeltés, amely az elmúlt napokban történt az úgynevezett „politikai terrorizmus környékén” - mondta vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján Balog Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő.

MTI

A politikus kijelentette, ezt Draskovics Tibor rendészeti miniszter nem úszhatja meg annyival, hogy bocsánatot kér azért, mert a munkatársai nem voltak eléggé pontosak.
    
A legnagyobb ellenzéki párt képviselője azt mondta, amikor a szocialisták bajban vannak, általában előhúznak egy hisztériakeltő kártyát. 

Úgy fogalmazott, hogy ez így volt már számos esetben, például a rendőrpalota elleni „állítólagos” merényletnél vagy amikor a Fidesz nagygyűlését próbálták betiltani, azzal, hogy terroristaveszély van.
    
Balog Zoltán kijelentette: most az MSZP története legsúlyosabb válságában van, valószínűleg „ezért teszi a miniszter, amit tesz”, de a Fidesz szerint ezzel kiírták magukat a demokratikus közéletből. 

Nyilvánvalónak nevezte, hogy egy ilyen súlyos, és a politikai alapú terrorizmus létezésével fenyegető merényletet egy miniszter „nem vállal csak úgy a saját szakállára”. 

Szerinte egyértelmű, hogy Draskovics Tibor az MSZP és Bajnai Gordon miniszterelnök megrendelésére követte el a „bizonyítékhamisítást”.
    
Azt mondta, a politikai alapú terrorizmus a demokráciák egyik legfőbb ellensége, ami emberek százezreinek életét fenyegeti. Leszögezte: nem lehet eltűrni, ha valaki kreált bizonyítékok alapján ilyet állít a saját országáról. 
   
A képviselő azt is hangsúlyozta, hogy a Fidesz szerint „mindenki, aki részt vett a bizonyítékok meghamisításában, erre megrendelését adott és tudott róla, az alkalmatlanná és méltatlanná vált az ország vezetésére (…) és távoznia kell a közéletből”.
    
Kérdésre válaszolva azt mondta, egy ilyen helyzetben a miniszternek nem lehet csak úgy eltűnnie, hanem ki kell állnia a nyilvánosság elé, és el kell mondania, hogy miért tette, amit tett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!