Belföld

2009.12.03. 12:17

Sztrájkbizottság alakult a Magyar Televízióban

Sztrájkbizottság alakult csütörtökön a Magyar Televízióban (MTV), a követelések középpontjában a munkahelyek védelme áll.

MTI

Kapuvári Gábor tájékoztatása szerint hétfőn adják át a menedzsmentnek követeléseiket, amelyek középpontjában a munkahelyek és a Magyar Televízió, mint a társadalmi párbeszéd egyik intézménye, védelme áll.
A fórumot létrehozó három reprezentatív érdekképviselet két társelnököt állított a bizottság élére, Lázár Andrást, a Postai és Hírközlési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökét, valamint a munkavállalókat az üzemi tanácsban képviselő Farkas Lászlót - mondta el.
Múlt csütörtökön döntött sztrájkbizottság létrehozásáról az MTV dolgozóinak három reprezentatív érdekképviselete; a Magyar Televízió Gyártásvezetői Szakszervezete, a Televíziós Dolgozók Szakszervezete és a Televíziós Műsorkészítők Érdekvédelmi Szövetsége az 1650 dolgozó mintegy harmadát tömöríti.     Az előkészületek egyik, név nélkül nyilatkozó résztvevőjének akkori tájékoztatása szerint céljuk a bérek legalább reálértéken tartása, valamint a munkahelyek biztonságának garantálása. Mint mondta, öt éve nem volt fizetésemelés a cégnél, a költségvetési megszorítások (a 9,4 milliárdos céltámogatás megvonása) miatt pedig veszélyeztetve érzik sokuk állását.     Az MTI a sztrájkbizottság előkészületeinek egyik szervezőjétől úgy értesült múlt csütörtökön: írásban kérik Medveczky Balázs ügyvezetőt, hogy tegyen lépéseket a vezetők és a beosztottak javadalmazása közötti aránytalanságok tompítására. Kapuvári Gábor csütörtökön elhárította az MTI részletekkel kapcsolatos érdeklődését, annyit azonban elmondott: ismeretei szerint a belsősök négy százalékára jut a bértömeg 13 százaléka, és miközben a menedzsment tagjainak milliós fizetéseiről jelennek meg sajtóhírek, 637 olyan MTV-alkalmazottról tudnak, akinek havi bruttó bére nem éri el a 250 ezer forintot.
Az azóta az 1650 munkatárs közül 160 elbocsátását bejelentő köztelevízió szerdán azt is tudatta: felszámolják vidéki stúdióikat, valamint elvonják a magasabb jövedelmű munkatársak béren kívüli juttatását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!